A bajnoki döntő előtt még vár férfi pólósainkra egy Bajnokok Ligája-mérkőzés, szerda este 20:30-tól azt a Mladost Zagrebet fogadjuk, amellyel rendkívül magas színvonalú csatát vívtunk a horvát fővárosban, ahol végül 15-10-re nyertek Manhercz Krisztiánék.
Amíg a Fradinak óriási lendületet adott az a siker, és a sorozatban azután hat meccsen győztünk sorozatban – többek között a Pro Recco ellen – addig a zágrábi klub vezetői a meccs után nem sokkal menesztették a vezetőedzői posztról Zoran Bajicsot, akit az addigi segítője, Hrvoje Hrestak váltott. A csoportkör legutóbbi fordulójában ő sem tudott csodát tenni, hiszen 17-14-es vereséget szenvedtek a Reccótól, míg Nyéki Balázs csapata 17-8-ra ütötte ki a Hannovert.
PRO RECCO, FTC-TELEKOM, BARCELONETA, OLYMPIAKOSZ
Ez a négy csapat jutott be a máltai Final Fourba, vagyis az utolsó fordulóra már nem maradt nyitott kérdés. Matematikailag ugyan megelőzhetnénk az olaszokat, de ehhez nem elég három pontot szerezni, riválisunknak otthon kellene kikapnia a Hannovertől. Gyakorlatilag tehát kijelenthető, hogy Máltán FTC-Barceloneta és Pro Recco-Olympiakosz elődöntőket rendeznek a férfiaknál. A jegyértékesítés már elkezdődött, szurkolhatunk tehát a dupla Fradi-sikerért, hiszen mindkét csapatunk küzdhet a legrangosabb európai klubtrófeáért.
Érdemes lesz viszont a Komjádiba is kilátogatni május 20-án, ahol FTC-Mladost Zagreb meccsel zárjuk a BL-csoportkört, jó játékkal és győzelemmel szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak és a közönségnek.
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntős csoportkör 6. forduló – 2026. május 20., szerda 20:30
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM (magyar) – HAVK MLADOST ZAGREB (horvát)
Jegyek: szurkolói és családi 5000 Ft - megvásárolható elővételben az Eventim oldalán
Élő közvetítés: m4sport.hu
Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!
Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.
A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.
BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!
Női és férfi vízilabdázóink együtt ünnepelhették bajnoki címüket, itthon tarolt az FTC-Telekom Waterpolo.
Harmadszor is legyőztük a Honvédot, így sorozatban ötödször lett bajnok az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.
Május 31-én a Komjádiban az FTC-Telekom női, majd férfi vízilabdacsapata is megszerezheti a bajnoki címet.
Férfi vízilabdázóink parádés első negyeddel nyitottak a Honvéd ellen, így esélyt sem adtak - VIDEÓ!