2020. augusztus 1.
A legjobb nyolc között a Magyar Kupában
Az utolsó csoportmeccs eredményétől függetlenül már megvan a továbbjutás férfi pólósainknak.

Giannis Fountoulis délután az UVSE ellen ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta a Honvéd ellen 13-8-ra megnyert meccsen. A görög klasszis duplázott az első negyedben, mellette pedig Nicolas Constantin-Bicari is berámolt kettőt, és Kállay Márk is eredményes volt. A hazai csapat csupán ötméteresből tudott betalálni Gárdonyi András kapujába, így már nyolc perc után szép előnyt épített ki a Fradi (1-5), amelyben ezúttal pihenőt kapott Vámos Márton és Mezei Tamás.

Constantin-Bicari a múlt heti Miskolc ellen bemutatott varázslatát ismételte meg a második negyed elején. Kanadai centerünk két ember között forgott úgy a víz alatt, természetesen labdával kint a vízben, hogy a védelem azt se tudta merre mozogjon (1-6). Ezután két új igazolásunk talált be, előbb Vigvári Vendel használt ki egy emberelőnyt a bal szélről, megszerezve ezzel első gólját nevelőegyesülete ellen (1-7), majd Fekete Gergő másolta le a gólt ugyanonnan (1-8). A félidőt egy-egy Kállay és Jansik találattal zártuk, így a meccs felénél 10-1-es FTC vezetést mutatott az eredményjelző. A tökéletes produkcióhoz a védelem is hozzájárult, mivel Gárdonyinak ekkor 86%-os volt a védési hatékonysága, ami még akkor is kiválónak tekinthető, ha tudjuk, hogy Benedek Tibor korábbi csapata alaposan meggyengült az előző szezonhoz képest.

A nagy vezetés tudatában a jó védekezésünk és ez a statisztika gyorsan vissza is esett. Az UVSE sorra lőtte a gólokat, másfél negyed alatt hétszer is eredményes volt, míg mi csak kettőt szereztünk ez idő alatt, így 12-8-ra felzárkóztak a hazaiak. Nikola Jaksic billentette ki a csapatot ebből az állapotból, így a vége 14-8-as FTC-siker lett.

Varga Zsolt együttese a szombati két győzelemnek köszönhetően biztosította helyét a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata között. Vasárnap még vár ránk egy mérkőzés a Debrecen ellen a Margitszigeten, ahol 11 órakor kezdődik a tét nélküli találkozó.

BENU FÉRFI MAGYAR KUPA

2. forduló, 2020. augusztus 1., szombat

Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

UVSE HUNGUEST HOTELS – FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-14 (1-5, 0-5, 3-1, 4-3)

Gólszerzőink: Constantin-Bicari 3, Fountoulis 2, Kállay 2, Vigvári 2, Fekete 2, Jansik 2, Jaksic 1

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin