
A múlt heti meccsekhez képest mindenképpen keményebb küzdelemre számíthatott az FTC férfi vízilabdacsapata a Magyar Kupa második csoportkörének nyitányán, hiszen azzal a Honvéddal néztünk szembe, amely az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hosnyánszky Norberttel és a világbajnok Decker Ádámmal erősítette meg keretét az új szezonra. Jó védekezéssel is kezdett fővárosi ellenfelünk, hiszen négy és fél percnek kellett eltelnie, hogy betaláljon a Fradi, míg a második gólunk is a negyed utolsó másodperceiben esett. Nicolas Constantin-Bicari és Giannis Fountoulis góljaival is csak egyenlíteni tudtunk (2-2).
Nyolc percig tudta tartani magát Szivós Márton csapata, hiszen átvette a vezetést az FTC. Előbb Vigvári Vendel használta ki csapatunk remek emberelőnyös játékát, majd Fountoulis vágta be könyörtelenül Decker Attilának. 4-2 ide! Görög klasszisunk három rossz lövéssel kezdte a meccset, de utána megrázta magát és a félidő előtt már a harmadik találatát szerezte egy gyönyörű megúszásból (6-3).
A fordulás után Vámos Márton is megvillant és ötméteresből, majd egy távoli bombával iratkozott fel a gólszerzők közé, ezzel pedig már 8-3 volt az FTC javára. Ebben a játékrészben nem sikerült tovább növelni a különbséget, így 9-5-ről indult az utolsó nyolc perc, amit Vigvári és Fountoulis nyitott meg egy-egy nagy lökettel (11-5). Hosnyánszky ugyan egy triplával válaszolt (11-8), de mindez már kevés volt a hajrában, főleg hogy Vámos és Jansik is betalált a végén, így a Ferencváros 13-8-ra megnyerte a nap első meccsét.
16 órától a házigazda UVSE ellen játszunk, majd vasárnap 11 órától a Debrecen ellen zárjuk a Magyar Kupa második csoportkörét.
BENU FÉRFI MAGYAR KUPA
2. forduló, 2020. augusztus 1., szombat
Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – BUDAPESTI HONVÉD 13-8 (2-2, 4-1, 3-2, 4-3)
Gólszerzőink: Fountoulis 4, Vámos 3, Vigvári 2, Jansik 2, Fekete 1, Constantin-Bicari 1
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!