„Épp ültem a népligeti étteremben, amikor anyukám küldött egy üzenetet, hogy Süni bá (Nyéki Balázs) szeretne velem beszélni. Hívtam és kérdeztem, hogy baj van? Miről van szó? Erre azt felelte, hogy el kellene mennem a Pro Reccóba… Először azt hittem, hogy viccel" – így emlékszik vissza az FTC-Telekom Waterpolo játékosa, Haverkampf Bence arra, hogyan is tudta meg, hogy az olasz sztárcsapatban folytatja pályafutását. A 18 éves játékos hétfő este már el is köszönt társaitól a zöld-fehérek ifjúsági együttesében, a következő napokban pedig kiköltözik a Ligúr-tenger partján fekvő városba, ahol korábban három magyar olimpiai bajnok, Benedek Tibor, Kásás Tamás és Madaras Norbert is sikert sikerre halmozott.
HAVERKAMPF BENCE EGY ÉVIG RECCÓBAN JÁTSZIK
„Óriási hírértéke van ennek a szerződésnek, ami azt is bizonyítja, hogy tényleg jó munka folyik a Fradi utánpótlásában, ha a Recco nálunk keres játékost” – kezdte Nyéki Balázs, aki két évvel ezelőtt maga győzte meg Haverkampf Bence szüleit, hogy engedjék el Berlinből Budapestre az akkor 16 éves tehetséget, mert ez számára a jó út. A BL-címvédő FTC-Telekom férfi csapatának vezetőedzője beavatott minket a mostani transzfer részleteibe is: „Vasárnap kint voltam a helyszínen a Szőnyi úton, a BVSC-Pro Recco Euro Kupa-selejtezőn, amikor kaptam egy üzenetet Madaras Norberttől, hogy a meccs után lesz egy gyors megbeszélésünk az olasz klub vezetőivel. Kiderült, hogy szeretnének kölcsönvenni valakit a Fradiból. Egy tehetséges fiatal játékosra volt szükségük, aki segítség lehet számukra. Én ajánlottam Bencét, aki a megállapodás szerint egy évig játszik majd a Reccóban kölcsönben. Egyelőre az olasz bajnokságban szerepelhet, januártól pedig a nemzetközi kupaporondra is benevezhetik, mert most az FTC BL-keretében volt bejegyezve” – mondta a szakember, aki azt is elárulta, hogy gyorsan kellett dönteni a játékos jövőjéről, hiszen szeptember 30-án, vagyis hétfőn éjfélkor zárult a nyári átigazolási időszak.
„Bence ott van az FTC jövőbeni tervei között, hiszen hosszútávú szerződést kötöttünk vele, amikor betöltötte a 18. életévét, ezért Nyíri Zoltán engedélye is kellett a kölcsönadáshoz. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy ez egy nagy lehetőség lehet számára, mivel a világ egyik legjobb csapatában tud edzeni, fejlődni és folyamatosan játszani. Bár nálunk is kapott lehetőséget a felnőttek között, ugyanis az elmúlt két szezonban 20 meccsen játszott, most a széles keretünk miatt kevesebbet szerepelne, mint Olaszországban, ahol többen is távoztak a Reccótól. Jövőre pedig, amikor lejár ez a kölcsönadás, akkor megtárgyaljuk, hogy maradjon-e még egy szezonra, mert ha jót tesz neki, akkor természetesen engedjük neki. Ha viszont szűkülne az FTC játékoskerete, akkor visszahozzuk, és csatlakozik a felnőtt csapathoz” – tekintett előre Nyéki Balázs, aki egy évig az edzője is volt a serdülőcsapatnál Haverkampfnak.
BERLIN, FRADI, U18-AS VB-ARANY
„Eléggé izgatott vagyok, mivel gyerekkori álmom volt, hogy egyszer majd a Pro Recco játékosa lehessek. Még fel sem fogtam teljesen ezt az egészet” – mondta nekünk az egyébként roppant szimpatikus és tisztelettudó Haverkampf Bence, aki hétfő délelőtt a kondiedzés után írta alá a kölcsönadási megállapodást. „Süni és Levi bának nagyon sokat köszönhetek (Nyéki Balázs és Szücs Levente). Süni bának különösképpen is, hiszen ő hozott ide az FTC-be, mikor megtudta, hogy Magyarországra jönnék. Egyből leült velem, és vázolta, hogy mi is lehet ennél a klubnál a jövőm. Támogatta a fejlődésemet, hiszen még a serdülő csapathoz tartoztam, amikor már többször is a felnőttekkel edzhettem. Azért is jöttem a Ferencvárosba Németországból, hogy minél többet tudjak játszani. A korábbi kéthavonta egy meccs helyett heti 2-3 alkalmam is volt vízbe ugrani. Lehetőségem volt együtt játszani Mandiccsal és Di Sommával is, ezek a tapasztalatok pedig mindent megérnek. Varga Dumitól is sokat tudtam tanulni, és figyeltem, hogy ezek a klasszisok hogyan gyakorolnak és mozognak a vízben. Eleinte alig tudtam Somának gólt lőni, mert nem volt olyan pontos és erős a lövésem. Fizikálisan még megettek engem a felnőttek, de a végére már éreztem, ahogy erősödők, és úszásban is egyre gyorsabb vagyok. Megtanultam játszani erősebb ellenfelek ellen, hogy hogy kell helyezkednem, pozíciót fogni ellenük. Ezek nagyon sokat segítettek.”
Haverkampf Bence az FTC-Telekom felnőtt csapatával két bajnoki címet és egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, illetve a Komjádi Kupa megnyerése mellett a serdülők és az ifik között is bajnok lett. Az utánpótlás válogatottal is óriási sikereknek lehetett a részese, hiszen 2022-ben az U16-os, idén nyáron pedig az U18-as világbajnokságon állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A TELJES ÖSSZEOMLÁS HELYETT ERŐS CSAPAT MARADT A PRO RECCO
Néhány nappal azután, hogy a Bajnokok Ligája máltai döntőjében az FTC-Telekom legyőzte a háromszoros címvédő Pro Reccót, jött a hír Olaszországból, hogy a főszponzor két évtized után kiszáll, és így szélnek eresztik a játékosokat. A klub anyagi válságának kirobbanása után úgy tűnt, hogy eligazolnak a világklasszisok a tizenegyszeres BL-győztestől, végül azonban csupán négyen távoztak a keretből. Zalánki Gergő és Konsztantinosz Kakarisz az Olympiakoszba, Alekszandar Ivovics a Jadran Herceg Noviba, míg a szezon végén bejelentett, ám a Reccóban egyetlen percet sem játszott Álvaro Granados a Barcelonetába szerződött. Maradt viszont a vb-ezüstérmes olasz válogatott gerince, így Francesco Di Fulvio, Marco del Lungo, Gonzalo Echenique, Nicholas Presciutti, Franscesco Condemi, Andrea Fondelli, Matteo Iocchi Gratta, illetve két légiós, a Fradival 2019-ben BL-t nyerő ausztrál Aaron Younger és az amerikai center, Ben Hallock is a Pro Reccót választotta. Ezekhez a klasszisokhoz csatlakozik most Haverkampf Bence!
„Bence távozása azt is jelenti, hogy Szücs Levente ificsapata meggyengül, de ezt vállaljuk" – tette még hozzá Nyéki Balázs. „Számunkra fontos, hogy játékosokat neveljünk a magyar vízilabdának. A fiatalok jövőjét részesítjük előnyben, hiszen ha távoznak a Ferencvárosból, mi akkor is figyelemmel követjük a karrierjüket és a fejlődésüket. Bence esetében egy tehetségesebb játékosról van szó, de le kell szögezni, hogy a tehetség még nem kész játékos, és a következő években fog eldőlni, hogy meddig tud eljutni. Bízom benne, hogy mind a Fradinak és mind a magyar válogatottnak a hasznára lehet a jövőben.”
A Pro Recco anyagi helyzete valamelyest rendeződött egy befektető színrelépésével, ám a nyáron tapasztalt bizonytalan költségvetés miatt az olasz klub visszalépett a Bajnokok Ligájától. Végül tudta vállalni a szereplést a második számú európai kupaporondon, ahol bejutott a főtáblára. A hétvégi budapesti selejtezőcsoportban az első két meccsét magabiztosan nyerte meg Sandro Sukno együttese, majd a zárófordulóban kikapott 16-11-re a BVSC-től.
„A Recco jelenleg is egy BL-szintű csapat, és az Euro Kupában is esélyes a végső győzelemre” – zárta gondolatait az FTC vezetőedzője. „A hétvégi selejtezők eredményei kicsit csalókák, hiszen a keret nagy része hosszabb pihenőt kapott az olimpia után, és tíz napja kezdtek el edzeni, sérültjeik is voltak. Azért mérkőzésről mérkőzésre erősebbek lesznek majd, most már Bencével a soraikban. Nyilván óriási dolog, hogy ott játszik majd, és büszkék vagyunk rá. Természetesen figyelemmel kísérjük majd minden mérkőzését.”
2006-os születésű tehetségünk remekül mutatkozott be a BL-ben a Dinamo Tbilisi ellen – VIDEÓ!
Argiropulosz vezetésével 16-7-re legyőztük a Dinamo Tbilisit a BL csoportkörének első fordulójában.
A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Dinamo Tbiliszi ellen kezdi meg az új BL-szezont a Komjádiban.
A főszereplők értékelték férfi vízilabdacsapatunk európai Szuperkupa-győzelmét - VIDEÓ!
Férfi vízilabdacsapatunk 13-9-re legyőzte a Jug Dubrovnikot.
Szombat este az Európai Szuperkupáért küzd az FTC-Telekom Waterpolo a Jug Dubrovnik ellen.
Férfi vízilabdacsapatunk tagjai nagyon várják, hogy elkezdődjön az európai Szuperkupa-döntő – VIDEÓ!
Vásárolja meg legújabb termékeinket férfi vízilabdázóink Szuperkupa-meccsén!