SZOLNOK-VASAS-PRO RECCO – NAGY SOROZAT VESZI KEZDETÉT
A hét legnagyobb híre az volt, hogy összejött a vízilabda legnagyobb párharca a Bajnokok Ligájában, hiszen azonos negyeddöntős csoportba sorsolták az FTC-t és a Pro Reccót. A március 4-i csúcsrangadóra már elkezdődött a jegyértékesítés az Eventim oldalán.
Ugyanakkor Nyéki Balázsék még nem gondolkodhatnak ennyire előre, hiszen a hazai összecsapásig még két idegenbeli bajnoki mérkőzés vár csapatunkra. Szombaton Szolnokra látogatunk, majd egy héttel később a Komjádiban, a Vasas pályaválasztásával fejezzük be az alapszakaszt.
A következő ellenfelünk az a csapat, amely 2022 óta a legközelebb állt ahhoz, hogy a magyar bajnokságban pontot raboljon a Ferencvárostól. 2023 novemberében sokáig vezetett a Szolnok a Tiszaligeti Uszodában, ahol csak egy utolsó pillanatos Jansik-góllal sikerült megnyernünk a mérkőzést. Bár a legutóbbi találkozás alkalmával már 16-7-es győzelmet arattunk, vezetőedzőnk mindig kiemeli kollégája, Hangay Zoltán munkáját, akinek irányításával remekül teljesít az egyébként szezonra szezonra gyengülő Dózsa. A szolnokiak Magyar Kupa-bronzéremmel kezdték az idényt, míg most az Eurokupában csoportelsőként jutottak be a nyolcaddöntőbe. A bajnoki tabellán az ötödik helyen állnak, tehát biztos a helyük a felsőházban, de még van esélyük a negyedik helyre is.
SPLITBEN CSISZOLTUK TOVÁBB A FRADI-TÁMADÓJÁTÉKOT
Decemberben a Brescia elleni vereséggel egy 26 meccses győzelmi sorozata szakadt meg az FTC-nek, amely nagy lendülettel és gólzáporos meccsekkel kezdte 2026-ot. A Szeged (24-10), a Primorac Kotor (25-15) és a Semmelweis OSC (21-3) elleni támadójátékunkat látva nincsenek irigylésre méltó helyzetben az ellenfél kapusai. Nyéki Balázsék ráadásul Horvátországban, a Jadran Split elleni edzőmeccsekkel próbálták felpörgetni a játékosokat az elmúlt napokban. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt Vámos Mártonék négy ponttal vezetik a tabellát a Honvéd előtt, így egy győzelemmel be is biztosíthatják az első helyet. Ez lehet a szombati Szolnok-FTC meccs egyik célkitűzése számunkra.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 12. forduló – 2026. február 21., szombat 18:00
Szolnok, Tiszaligeti Uszoda
SZOLNOKI-DÓZSA – FTC-TELEKOM
Jegy: felnőtt 1500 forint, nyugdíjas/diák 1000 forint
Nincs közvetítés
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.