2025. március 29.
A Vasas elleni rangadóval hangolunk Barcelonára
A bajnokság alapszakaszának első két helyezettje méri össze tudását szombat délután a Komjádiban.

Az előző szezon bajnoki döntősei találkoznak szombat délután a Komjádiban, és könnyen lehet, hogy idén is az FTC-Telekom és a VasasPlaket vív meg egymással az aranyéremért, hiszen az utolsó fordulótól függetlenül már biztosan ez a két csapat végez az alapszakasz első két helyén, ráadásul mindkét fővárosi együttes előnyből kezdheti majd meg saját elődöntőjét.

AZ FTC MELLETT A VASAS IS VERETLEN IDÉN AZ OB I-BEN

Ugyan az előző játéknapon megszenvedtek Nyéki Balázs tanítványai az OSC ellen, hiszen a vendégek a harmadik negyedben még vezettek 9-8-ra, de a hajrában bemutatott rohamnak köszönhetően 16-10-re nyerni tudtak a mieink. Összességében kijelenthető, hogy a zöld-fehérek rendíthetetlenül menetelnek minden fronton és már 39 győzelemnél járnak minden sorozatot figyelembe véve. Jövő héten a Bajnokok Ligájában, a Barceloneta otthonában vár csúcsrangadó a Fradira, így a Vasas elleni meccs tökéletesen beleillik a felkészülésbe.

Szlobodan Nikics csapata vasárnap a BVSC elleni ötméterespárbajban aratott sikerrel biztosította be második helyét az OB I alapszakaszában, ezzel pedig idén sorozatban már tizenkét győzelemnél jár. Az angyalföldiek ebben a naptári évben csak az Euro Kupában kaptak ki előbb a Barcelonától, majd a Pro Reccótól, utóbbi után estek ki a nemzetközi porondról a legjobb nyolc között.

KIALAKULTAK AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI

Az utolsó forduló előtt csak egy kérdés maradt megválaszolatlanul, mégpedig hogy a BVSC, vagy az OSC fut be az elődöntőt érő negyedik pozícióba. Ez a játéknap nyitómérkőzésén eldőlt, hiszen a zuglóiak 20-5-re nyertek Pécset, így az OSC már győzelem esetén sem előzheti meg őket.

ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

1. FTC 75 pont

2. Vasas 64 pont

3. Szolnok 60 pont

4. BVSC 56 pont (egy meccsel több)

5. OSC 53 pont

26. forduló

Vasas – FTC

Pécs – BVSC 5-20

Debrecen – OSC

Szentes – Szolnok

A szombati eredmények már nem befolyásolják az alapszakasz végeredményét, így tehát már biztos, hogy FTC-BVSC és Vasas-Szolnok párharcokat rendeznek a fináléba kerülésért. A csapatok viszik magukkal az egymás elleni eredményeket a rájátszásba, ennek következtében a zöld-fehérek és az angyalföldiek is egy sikerre vannak a döntőtől. Ennyire előre azonban még nem érdemes nézni.

TÉT A PRESZTÍZS

Legutóbb december 11-én találkozott egymással a Vasas és az FTC szintén a Komjádiban, ahol Fekete Gergő vezérletével 16-10-re nyerni tudtunk. Ha a szombati meccsnek nincs is konkrét tétje, nem mindegy milyen nyomot hagy a két fél egymásban, hiszen ha sikerrel veszik az elődöntőt, akkor újra összecsapnak majd a két győzelemig tartó bajnoki fináléban.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 26. forduló (utolsó)

2025. március 29., szombat 17:15

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

VASAS PLAKET – FTC-TELEKOM WATERPOLO

Jegy: 3000 Ft (nem érvényes az FTC vízilabda bérlet)

Élő közvetítés: Nincs közvetítés

Cikkajánló

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

Együtt az olimpiáig – hét pólósunkkal hosszabbítottunk

2028-ig írt alá BL-címvédő csapatunk magyar magja - Fekete, Jansik, Manhercz, Molnár, Vámos, Vigvári, Vismeg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin