„Ez nem a mi arcunk” – többek között Sztilianosz Argiropulosz is kritikusan nyilatkozott a Kotor elleni Bajnokok Ligája meccs után, pedig a címvédő FTC-Telekom 26-15-re nyert egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen.
Furcsán hatott egy ilyen produkció után, de Nyéki Balázs és Vogel Soma arcán is inkább elégedetlenséget láthattunk a Komjádi uszodában. A görög klasszisunk mellett ők is arra hívták fel a figyelmet, hogy igaz támadásban nagyon erősek vagyunk, de az utóbbi időszakban sok gólt is kaptunk. A Brescia 17-et lőtt, a Szentes ellen bár 18-9 lett a végeredmény, rosszul indult a mérkőzés, hiszen a vendégek gyorsan eljutottak négyig, míg szerdán a Kotor 15-ször vette be a Fradi kapuját.
„Jó a magabiztos győzelem, de azt látni kell, hogy a 15 kapott gól nem jó út. Túlságosan elmentünk abba az irányba, hogy nagyon támadószellemű vízilabdát játszottunk. Ezt persze nem lehet leredukálni egy magyar játékosnál és ilyen légiósoknál, mint például Argiropulosz, de azt is érezni kell, hogy nem akarja mindenki, hogy 19-20 góllal nyerjünk a Bajnokok Ligájában. Ugyanakkor javítani kell a védekezésen, ez teljesen egyértelmű, mert a Pro Recco és a Barceloneta ellen ez nem lesz elég” – mondta Nyéki Balázs vezetőedzőnk.
KAPOSVÁR – NAGYVÁRAD – HONVÉD – BVSC – BRESCIA
Ezek az összecsapások várnak még a Fradira az év hátralévő részében. A szombati, kaposvári bajnoki gyakorlatilag egy átvezetőt képez a következő, november 18-i nagyváradi Bajnokok Ligája-meccsünkre. A somogyi együttes az előző fordulóban 16 gólt lőtt a BL-ben is érdekelt Vasasnak, ami azt mutatja, hogy gólerős a támadójátéka Surányi László tanítványainak. Ez egyfajta lehetőség lesz a csapatunknak, hogy javítsanak a védekezésen az év utolsó szakaszában. Ami a két csapat előző mérkőzését illeti, 24-8-ra győztük le a Kaposvárt a Csík Ferenc Versenyuszodában, ha csak ebből és az utóbbi idők eredményeiből indulunk ki, szinte biztos a gólzápor a találkozón.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 7. forduló – 2025. november 15., szombat 17:00
Kaposvár, Csik Ferenc Versenyuszoda
KAPOSVÁR – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Ingyenes a belépés
21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.
Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!
Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.
Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.
Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.
Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!
Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.
Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!