Mint arról ITT beszámoltunk, az FTC-Telekom Waterpolo vasárnap a 17-4-re legyőzte a Miskolcot a Magyar Kupa 1. fordulójának harmadik mérkőzésén, így száz százalékos mérleggel végzett a csoport élén. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában megrendezett kétnapos forduló után Varga Zsolt vezetőedző, Mezei Tamás és új igazolásunk, a hétvégén összesen 10 gólt dobó Vigvári Vendel értékelt a FradiMédiának.
A hétvégi eredmények alapján kialakult a 2. forduló csoportbeosztása is. Címvédő együttesünk a Honvéddal, az UVSE-vel és a Debrecennel játszik majd a Piros-csoportban július 31. és augusztus 2. között. A pontos helyszínről később döntenek.
Húsz év után ismét vb-döntőzött mindkét válogatott – a Duna Arénában értékelték a szingapúri sikert.
Már lehet jegyet vásárolni a BL-címvédő FTC és az Euro Kupa-győztes Pro Recco amerikai mérkőzéseire.
Két ellenfelet még nem ismerünk, de összességében "izgalmas" csoportot kaphatnak férfi pólósaink.
Manhercz Krisztián számára megtiszteltetés volt csapatkapitányként vezetni a válogatottat – VIDEÓ!
Kikapott a spanyoloktól a döntőben a magyar válogatott, amely kilenc FTC-játékossal lett ezüstérmes.
Az olimpiai bajnok szerbek elleni 19-18-as győzelemmel világbajnoki döntőbe jutott a magyar vízilabda csapat.
FTC-játékosok parádéjával magabiztosan, 18-12-re nyert a magyar válogatott a horvátok elleni negyeddöntőn.
Nem álomjátékkal, de 15-11-re legyőzte a románokat a férfi pólóválogatott, és ott van a legjobb nyolc között.