2026. január 23.
Bravúros második félidővel ott vagyunk az Eb-döntőben!
15-12-re nyert vízilabda-válogatottunk a görögök ellen, így újra aranyért küzdhetünk a kontinensviadalon.

A spanyolok elleni végletekig kiélezett mérkőzés után Görögország ellen ugrott vízbe Varga Zsolt együttese. Sztilianosz Argiropuloszék hihetetlen teljesítménnyel jutottak a legjobb négy közé, és sikerre éhesen játszottak az elmúlt évek hosszú aranyérem nélküliségének is köszönhetően.

ÓRIÁSI IRAM A KEZDÉSTŐL

Hihetetlen lendülettel kezdett a görög válogatott, 3-1-re, majd 5-3-re is ellépett riválisunk, de nem hagytuk, hogy leszakítsanak minket, és folyamatosan egyenlíteni tudtunk. Manhercz Krisztián ihletett formában kezdett, és villámgyorsan háromszor is betalált. Nehezen alakítottunk ki emberelőnyöket, de az átlövéseink kifogtak a görög kapuson, Zerdevászon. Nagy Ákos átmentette a spanyolok elleni formáját, és az ő egyenlítésével, 8-8-nál jött a félidő.

KEZÜNKBE VETTÜK AZ IRÁNYÍTÁST

Villámrajtot vettünk a nagyszünet után, és három találattal megfordítottuk a mérkőzést, Vismeg Zsombor lényegében a víz alól szerzett gólt, és 11-8-nál már nálunk volt a kontroll. Vogel Soma is hozta az eddig nyújtott teljesítményét, és kulcsvédésekkel törte meg a görögök lendületét.

NEM HAGYTUK, HOGY SZOROS LEGYEN

Az utolsó negyedben nem hagytunk semmilyen komoly lehetőséget a görög válogatottnak: blokkok, labdaszerzések vagy Vogel-védések tartották két lőtt gólon az ellenfelet. Jansik Szilárd balkezes találata és Nagy Ádám bombája teljesen elvette a kedvüket a felzárkózástól (14-10). Így hiába tudtak kozmetikázni az eredményen, Vigvári Vendel lezárta a mérkőzést, és a 7-4-es második félidőnek köszönhetően, 15-12-es győzelemmel ott vagyunk az Európa-bajnoki döntőben.

Ezzel a sikerrel 2022 után először jutott Eb-fináléba a magyar válogatott. Akkor ugyan a házigazda horvátoktól kikaptunk, de reméljük most a 2020-as kontinensviadalhoz hasonlóan sikerül megszerezni az aranyérmet. A mi mérkőzésünk utáni szerb-olasz összecsapást a házigazdák nyerték, így visszavághatunk a középdöntős vereségért január 25-én, vasárnap 20:30-kor.

Foto: European Aquatics

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026

Elődöntő – 2026. január 23., péntek 17:00

GÖRÖGORSZÁG - MAGYARORSZÁG 12-15 (5-4, 3-4, 2-4, 2-3)

Gólszerzőink: Manhercz 4, Vigvári Vendel 3, Nagy Ákos 2, Nagy Ádám 2, Jansik, Varga, Vismeg, Tátrai 1-1

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin