2025. január 24.
Együtt készült a két BL-döntős a tavaszra
Olaszországban, a Pro Recco ellen készültek a közelgő megmérettetésekre férfi pólósaink.

A Bajnokok Ligája-döntő után fél évvel ismét találkozott egymással az FTC-Telekom Waterpolo és a Pro Recco. Bár óriási a rivalizálás a két csapat között, a medencén kívül jó viszonyt ápolnak a klubok, amit jól mutat, hogy 2024 után most is meghívást kaptunk az olaszoktól, így az elmúlt napokban a Ligur-tenger partján készült együtt az együttvéve a legutóbbi öt BL-címet birtokló két együttes. (2019-ben története során először ült fel Európa trónjára az FTC, majd egymás után háromszor a Pro Recco tudott győzni, ráadásul a 2021-es fináléban a zöld-fehérek ellen, majd 2024-ben az újabb egymás elleni döntőben a Fradi diadalmaskodott – a szerk.)

Ezúttal tehát hétfőtől csütörtökig vendégeskedtünk Olaszországban, ahol három, tét nélküli, ám hatalmas intenzitású edzőmeccset vívott egymással az FTC és a Pro Recco. Mindig érezhető a játékosok között a feszültség, ami a máltai BL-döntő és a nagy visszhangot kiváltó magyar-olasz olimpiai negyeddöntő miatt biztosan megmaradt, de ha akadt is a játékosok között nézeteltérés, azt jól kezelte mindenki.

VIDEÓ AZ EGYIK GYAKORLÁSRÓL

Ugyan az olaszok előrébb tartanak a felkészülésben és már túl vannak három bajnokin, az első kétkapun mi brillíroztunk és hatalmas fölénnyel nyertünk. Sandro Sukno alaposan leteremtette együttesét, aminek következtében a második gyakorlásra még inkább felszívták magukat és győzni tudtak, míg a harmadik meccs nagy csata után döntetlennel zárult.

„Nagyon hasznos edzéseken vagyunk túl! Egy ilyen négynapos edzőtábor néha többet ér egy fiatal, de akár egy rutinos játékosnak is, mint egy fél szezon az OB I-ben, mert olyan sebességi szintkülönbség van, amit máshol nem nagyon tudunk imitálni. Felgyorsul a játékunk, látjuk a hibákat, amin változtatni kell és azon leszünk a következő másfél hétben, hogy csiszoljunk a játékunkon a Barceloneta elleni meccsig. A BL előtt abszolút szükségünk volt ezekre a kétkapukra, hiszen azt gondolom, hogy a Recco még mindig a világ egyik legjobb csapata” – foglalta össze az olaszországi edzőtábort Nyéki Balázs vezetőedzőnk. 

Január 24-én, péntek este megkezdik tavaszi menetelésüket férfi pólósaink, akik 2025 első meccsén a bajnoki tabella utolsó helyén álló Debrecent fogadják a Népligetben. A jövő héten lesz még két könnyebb meccsünk, előbb szerdán a Pécs ellen szintén a Népligetben, majd szombaton az UVSE ellen a Komjádiban, végül február 5-én jön a BL-csúcsrangadó az FTC és a Barceloneta között, amelyre a jegyek már kaphatók elővételben.

Fotók: Fede Schenone / Pro Recco

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 13. forduló, 2025. január 24., péntek 19:30

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM – DVSE MASTER-GOOD

Jegy: 2000 Ft

Élő közvetítés: FradiMédia Youtube csatorna

Cikkajánló

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin