2025. július 14.
Ezüstérem az U16-os fiú Európa-bajnokságon!
Az FTC-s Kárász Budával a keretben Eb-ezüstérmet szerzett a magyar válogatott Isztambulban.

Tíz nappal azután, hogy az U16-os leányválogatottal Eb-bronzérmet szerzett két játékosunk, Füle Barbara és Turi Adrienn, valamint másodedzőként Petrovics Mátyás, leány utánpótlás szakágunk vezetője, most ugyanebben a korosztályban a fiú Európa-bajnokságról is éremmel térhet haza az FTC-sportolója, Kárász Buda.

Nehezen indult be a gépezet

A torna első két csoportmérkőzésén ugyan biztató jeleket mutatott a magyar csapat, mégis mindkétszer vereséget szenvedett. A spanyolok ellen jól kezdtek a mieink, az első félidőben még tartani tudták a lépést, ám a második játékrészre elfogyott az erő, és a rivális 16–10-es győzelemmel zárta a találkozót. A második meccsen, a szerbek ellen, szintén volt esély a bravúrra, a magyar válogatott 9–7-re is vezetett, ám a hajrára elfáradt. A szerbek pedig egy 7–0-s rohammal fordítottak, és végül 14–9-re nyertek. A két vereséget követően nehéz helyzetbe került a csapat, de Kárász Buda és társai nem adták fel.

Sikerült áttörni a gátat

Az utolsó csoportmeccsre mintha kicserélték volna a magyar válogatottat: a házigazda Törökország ellen már sokkal összeszedettebben és energikusabban játszottak a fiúk, aminek meg is lett az eredménye és 17–10-es győzelemmel zárták a csoportkört. A nyolcaddöntőben Georgia sem jelentett akadályt, nemzeti együttesünk magabiztosan, 14–4-re nyert, és bejutott a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben már komolyabb ellenállásba ütköztünk, ahol a görögök jobban kezdtek, de a mieink kiválóan reagáltak, és a harmadik negyedben bemutatott 6–1-es rohammal végül 13–9-re megnyerték a mérkőzést. Az elődöntőben igazi idegőrlő csata következett. A magyar válogatott remekül rajtolt, 4–1-re is vezetett, ám ellenfelük a harmadik negyed végére fordított. A hajrában az FTC-s Kárász Budáék nagyot küzdve egyenlítettek, a büntetőpárbajban pedig a magyarok nem hibáztak, a 16–14-es győzelem döntőt ért.

Nem bírtunk az olaszokkal

Július 13-án, a torna utolsó összecsapásán Olaszország ellen ugrott vízbe a magyar csapat az aranyérem megszerzésért. Azonban nem sok esélyt hagyott ellenfelünk a fináléban, ahol már a mérkőzés első felében kilencgólos hátrányba kerültünk. Ezt a különbséget már nem tudta ledolgozni nemzeti együttesünk (20-12), így Eb-ezüstérmes lett a magyar válogatott az U16-os Európa-bajnokságon Isztambulban.

Fotó: Szaka József

Gratulálunk az egész csapatnak és a szakmai stábnak!

AZ U16-OS MAGYAR FIÚ VÍZILABDA-VÁLOGATOTT

Játékosok: Czirok Márton (KSI), Erdős Brúnó (Szeged), Fabinyi Huba (OSC), Gőgh Benedek (Vasas), Kárász Buda (FTC-Telekom), Király Csaba (UVSE), Kormány Olivér (BVSC), Ofner Ádám (BVSC), Pintér Noah (UVSE), Prinz Máté (UVSE), Rácz Domonkos (KSI), Stogicza Levente (OSC), Szaka Olivér (OSC), Tidrenczel Olivér (KSI), Ujfalusi Krisztián (BVSC)

Vezetőedző: Dabrowski Norbert

A MAGYAR VÁLOGATOTT ÚTJA AZ U16-OS EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Törökország, Isztambul

 

Csoportmérkőzések:

Magyarország – Spanyolország | 10-16

Magyarország – Szerbia | 9-14

Magyarország – Törökország | 17-10

Kieséses szakasz:

Nyolcaddöntő: Magyarország – Georgia | 14-4

Negyeddöntő: Görögország – Magyarország | 9-13

Elődöntő: Magyarország – Horvátország | 16-14

Döntő: Olaszország – Magyarország | 20-12

Cikkajánló

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

Molnár Eriket kölcsönadtuk a Jug Dubrovniknak

A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.

Hét FTC-játékos került be a Szuperdöntős magyar keretbe

Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Tornagyőzelemmel hangoltunk a VK-szuperdöntőre

Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

Villogtak a fradisták, kilenccel nyert a válogatott

21–12-re legyőzte Hollandiát a magyar válogatott az OTP-Kupa felkészülési vízilabda tornán.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin