
Varga Zsolt fiai remek játékkal, nyolcgólos sikerrel léptek túl a Marseille-en a csütörtöki negyeddöntőben, így a pénteken este a Jug Dubrovnikot búcsúztató Brescia ellen már a döntőbe jutás volt a tét Belgrádban. A két csapat korábban kétszer találkozott egymással a sorozatban, akkor mindkétszer az olaszok örülhettek, mindkétszer három góllal bizonyultak jobbnak a mieinknél.
A Fradi kapta el jobban a kezdést, az első gólt – a második támadásból – Sedlmayer Tamás szerezte, majd Vogel Soma védett többször is remekül. Az első negyed derekán Jansik Szilárd egy remek bejátszás után volt eredményes, ezzel már kettő volt a Fradi előnye. A folytatásban is kiválóan működött a zöld-fehér védelem, és egy perccel a játékrész vége előtt Varga Dénes ötméteresből háromra növelte előnyünket. Sőt, Jansik az utolsó másodpercben egy kontra végén parádés ejtéssel mattolta Marco Del Lungót.
A második felvonás tehát 4-0-s Fradi-előnnyel vette kezdetét, de várható volt, hogy a meccset álmosan kezdő olaszok formája javulni fog, és így is lett: egy perc elteltével Vincenzo Renzuto révén megszerezte első találatát a Brescia. A következő támadásból Niccolo Gitto bombagóljával már csak két gól volt a csapatok közt. Az ellentámadás Fradi-büntetőt hozott, amelyet ezúttal Giannis Fountoulis váltott gólra. Jacopo Alesiani azonban rögtön betalált, és Maro Jokovic csakhamar egyre csökkentette az előnyünket. Varga Dénes érezte, hogy villanni kell, és egy hatalmas távoli találattal kulcsfontosságú gólt szerzett: 6-4. A negyed felénél Angelosz Vlahopulosz ötméteresével ismét zárkózott a Brescia, ám Varga Dénes egyre jobban belelendült: újabb távoli bombájával tartotta kétgólos előnyét a Ferencváros. A negyed hajrájában Vogel védett kétszer is nagyot, megőrizve ezzel a kétgólos fórt a nagyszünetre.
A harmadik játékrészt Jokovic találata nyitotta, és nem sokkal később Renzuto szélről leadott löketével először egyenlített ki a Brescia. Hamar válaszolt az FTC: Zalánki Gergő lövésével ismét vezetett Varga Zsolt csapata, aki először kért időt. A rövid pihenőt követően Vámos percei következtek: bombagóljaival tartotta kétgólos előnyét a Fradi, ám a negyed vége az olaszoké lett: a tarthatatlan Vlahopulosz 3 másodperccel a dudaszó előtt egalizált.
A záró felvonásban mindkét gárda játékán érződött a feszültség, elég sok volt a pontatlan passz, Varga Dénes azonban klasszishoz méltó teljesítményt nyújtva vezette a Fradit. Olimpiai bajnokunk támadásban és védekezésben is kimagaslóan játszott. Góljára Vincenzo Dolce válaszolt. Egy perccel a vége előtt elrontották meccslabdájukat az olaszok, nem úgy Nicolas Constantin-Bicari, aki bevágta a győztes találatot! Sőt, Vámos Márton üres kapus góljával beállította a 14-12-es végeredményt.
A másik elődöntőben az olasz Pro Recco egy szoros meccsen, 12-10-re verte a Barcelonetát, így a mieinknek a szombati fináléban is olasz ellenfelük lesz.
FÉRFI VÍZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL8, BELGRÁD
ELŐDÖNTŐ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–AN BRESCIA (olasz) 14-12 (4-0, 4-6, 3-5, 3-1)
Gólszerzőink: Vámos, Varga Dénes 4-4, Jansik 2, Sedlmayer 1, Fountoulis 1, Zalánki 1, Constantin-Bicari 1-1.
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.