2024. március 28.
Győztes rangadóval őrizzük veretlenségünket
Magabiztos, 15-12-es sikert aratott az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata a Vasas elleni hazai bajnokin.

Az FTC fantasztikus bresciai győztes BL-rangadóval, míg a Vasas Euro Kupa-kieséssel hangolt a bajnoki összecsapásra, mely a középszakasz végkimenetele szempontjából inkább az angyalföldieknek volt fontos, hiszen amíg csapatunk magabiztosan áll az élen, addig a piros-kékek még küzdenek a második helyért. Éppen ezért a meccs első pár percében inkább a vendégek akarata érvényesült. Az első gólunk mindenesetre szemet gyönyörködtető volt, hiszen egy csodás összejáték után Danyiil Merkulov talált be, aki az egész mérkőzésen meghatározó szerepet töltött be a Fradiban. Szép lassan kezdtük átvenni az irányítást, Nagy Ádám találatával pedig máris 5-3-ra vezettünk. Innen még felkapaszkodott a Vasas 5-5-re, de Nyéki Balázs együttese gyorsan jelezte, hogy ezt a meccset sem kívánja elveszíteni.

Jött egy brutális 5-0-s sorozat a Fraditól a következő öt percben, ezzel a harmadik negyed közepén 10-5-öt mutatott az eredményjelző a hazaiak javára. Mandics, Merkulov, Vigvári, Molnár, Vigvári voltak sorrendben a gólok szerzői. Nem is bírták idegekkel ezt a fölényt a Vasas játékosai, akik nem riadtak vissza attól, hogy keményebb eszközökhöz folyamodjanak. Szava Randjelovics ütött oda Sztilianosz Argiropulosznak, aki nem hagyta magát, így a vége mindkét fél részéről cserés kiállítás lett. A mieink nem rémültek meg a vendégek agresszivitásától, amelyet már a két csapat őszi bajnokiján is tapasztaltunk. Nem adtuk ki kezünkből az ötgólos előnyt az utolsó negyed kezdetéig. Ott azonban könnyelműen kezdtünk és 13-8-nál elkezdett csökkeni a különbség. 13-11-nél viszont még időben észbe kaptunk és a hosszú kihagyás után visszatérő Varga Dénes a rá jellemző elegáns mozdulattal törte meg a gólcsendünket (14-11). A végén még Merkulov is villant, aki negyedik találatával eldöntötte a meccset.

A szezonban harmadszor is sikerült legyőzni a Vasast, amelyet a Magyar Kupa-döntőben 11-6-ra, az őszi bajnokin 14-10-re, most pedig 15-12-re múltunk felül. Nem pihenhetünk azonban sokat, hiszen szombaton újabb rangadó vár ránk a Komjádiban, ahol 17 órától az OSC-t fogadjuk.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 3. forduló, 2024. március 28., csütörtök 20:00

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – VASAS PLAKET 15-12 (4-3, 3-2, 6-3, 2-4)
Gólszerzőink: Merkulov 4, Vigvári 3, Varga D. 3., Nagy Ádám 2, Mandics, Molnár, Német 1-1

Cikkajánló

A végén jött a Fradi-henger

Sokáig vezetett az OSC, de a nagyot küzdő FTC-Telekom fordított és újabb győzelmet aratott az OB I-ben.

Az újbudaiakat fogadjuk a Komjádiban

Szombaton 15.30-tól FTC-OSC férfi vízilabda bajnoki mérkőzést rendezünk a Komjádi uszodában.

Nagyváradon tettünk nagy lépést a Final Four felé

Argiropulosz-Di Somma-Vogel hármas vezérletével 18-7-re nyert az FTC-Telekom az Oradea ellen a BL-ben.

Pólósaink visszatérnek Nagyváradra

Szerda este Oradea-FTC - Nyolc éve fantasztikus hangulatot varázsoltak a Fradi-szurkolók a kupadöntőre.

Az FTC nyerte a Komjádi Kupát!

Óriási izgalmak után 19-17-re megnyerte a rangos utánpótlástorna döntőjét az FTC-Telekom a BVSC ellen.

Nagyszerű gólokkal győztünk a rangadón

Dusan Mandics világklasszis játékának vezérletével 14-8-ra nyert az FTC-Telekom a BVSC otthonában.

Akár egy nulladik elődöntő

Az alapszakaszt, illetve a rájátszást is befolyásoló rangadót játszanak férfi pólósaink a BVSC otthonában.

Jokics és a példaképei – „Mandics a világ legjobbja”

Az NBA-sztár mellett labdarúgónk is áradozott a Ferencváros Bajnokok Ligája-győztes pólósáról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin