2024. január 29.
Hét FTC-játékossal indul a címvédésért a pólóválogatott
Csapatunk világbajnoka, Német Toni felépült vállműtétje után, és bekerült a vb-keretbe.

Kihirdette a dohai világbajnokságra utazó 15 fős keretét a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt. Az már nem meglepő, hogy a nemzeti együttes gerincét az FTC-Telekom adja, hiszen ezúttal hét játékosunk szerepel a névsorban:

Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Varga Dénes és Vogel Soma.

Az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy a vállműtétje miatt a szezon első felét kihagyó Német Toni felépül-e a vb-re. A Fradi centere a Magyar Kupa-győzelem után 143 nappal visszatért, és a franciák elleni felkészülési mérkőzésen bizonyította, hogy számíthatnak rá, így végül bekerült a csapatba.

HÁROM VÁLTOZÁS A VB-GYŐZTES CSAPATHOZ KÉPEST

Nehéz dolga volt Varga Zsoltnak, ugyanis az Európa-bajnokságon többen is remek teljesítménnyel rukkoltak elő, ezért várható volt, hogy változtatni fog a szövetségi kapitány a tavalyi vb-győztes csapathoz képest. Bányai Márknak, Kovács Péternek és Tátrai Dávidnak sikerült meggyőznie a szakmai stábot, így ők hárman első világbajnokságukra készülnek, míg a fukuokai hősök közül kimaradt két fradista, Molnár Erik és Vigvári Vendel, illetve a Vasas kapusa, Lévai Márton.

„A tizenöt fő kijelölésénél egyértelműen az döntött, hogy ki van a legjobb formában a kerettagok közül, természetesen szem előtt tartva azt is, hogy közülük ki illeszkedik a legjobban a csapatstruktúrába és a stratégiánkba” - mondta Varga Zsolt a waterpolo.hu oldalnak.

TEHER NÉLKÜL A CÍMVÉDÉSÉRT

Kijelenthető, hogy nyomás nélkül játszhat a magyar csapat Dohában, ugyanakkor a legtöbb játékos arról beszélt az elmúlt napokban, hogy szeretnének újra világbajnokságot nyerni, ami kevesebb, mint fél évvel az olimpia előtt adna még egy nagy lökést a társaságnak. A csoportkörben két papíron könnyebb mérkőzés között egy hatalmas rangadó vár a mieinkre az olaszok ellen, akik biztosan ezer fokon égnek majd, hiszen még nem biztosították helyüket az ötkarikás játékokra.

MENETREND – világbajnoki csoportkör (magyar idő szerint)

február 5. 18:30 | Románia - Magyarország

február 7. 18:30 | Magyarország - Olaszország

február 9. 8:30 | Kazahsztán – Magyarország

Az első hely ráadásul automatikus negyeddöntőt érne, ahol várhatóan a francia-ausztrál párharc győztesével kellene vívni a legjobb négy közé jutásért. Ezzel szemben a csoport másodikja nehezebb ágra kerülne, hiszen játszania kell a nyolcaddöntőben az Egyesült Államok-Szerbia-Montenegró-Japán csoport harmadik helyezettjével, és ha ezt a kört sikerrel veszi, akkor akár Görögországgal is szembe találhatja magát a nyolc között.  

Az Eb-bronzérmes olaszok egyik legjobbja volt Di Somma (Fotó: LEN \ Derencsényi István)

17 FTC-JÁTÉKOS LESZ A VB-N

Ahogy már megírtuk, a női pólóválogatott hat játékosunkkal harcol a párizsi indulásért, míg a férfi tornán a hét magyar mellett négy légiósunk is szerepet kap majd. A vb-ezüstérmes és már biztos olimpiai résztvevő görögöknél ott lesz Sztilianosz Argiropulosz, míg a kvótáért küzdő szerbeknél Dusan Mandicsra, az olaszoknál pedig Edoardo Di Sommára és Luca Damontéra vár nagy feladat.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VB-KERETE

Kapusok: Bányai Márk (Szolnok), Vogel Soma (FTC-Telekom)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (CN Marseille), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (CN Marseille), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Német Toni (FTC-Telekom), Pohl Zoltán (FTC-Telekom), Tátrai Dávid (BVSC), Varga Dénes (FTC-Telekom), Vámos Márton (Olympiakosz Pireusz), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco)

Cikkajánló

Micsoda Fradi! Olaszországban győztük le a Reccót

Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.

“Nem ez a legfontosabb Recco-Fradi”

Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.

Győzelemmel készültünk a Pro Recco elleni BL-rangadóra

19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.

Szegedre utazunk a Recco-meccs felkészüléseként

Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.

Bebiztosítottuk első helyünket a középszakaszban

20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.

A válogatott szünet után a Szolnok lesz az ellenfelünk

A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.

Az olaszok ellen is kikaptunk a felsőházban

A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.

Átgázoltak a görögök a magyarokon

Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin