2026. szeptember 22.
Hétközi túra a hétvégi rangadó előtt
A címvédő FTC-Telekom pólósai Szentesre utaznak a Honvéd elleni összecsapás előtt.

A hétvégén Telekom Kupát ünneplő férfi vízilabdacsapatunk a bajnokság második fordulójában Szentesen játszik. Címvédő együttesünk a hétvégén a tavalyi ezüstérmes Honvédot fogadja, így a győzelem mellett az energiamenedzsment is fontos lesz.

Női csapatunk már járt idén a szentesi uszodában, akkor kiütéses, húszgólos vendéggyőzelem született. A csongrádi együttes az előző szezonban az alsóházban szerepelt, és a 12. helyet szerezte meg. Ennek köszönhetően mindössze egyszer játszottunk velük, akkor a Népligetben egy kontrollált mérkőzésen 18-9-es sikert arattunk.

ELLENTÉTES ELŐJELEK A KÉT OLDALON

Míg Nyéki Balázsék már Magyar Kupa-győzelemmel, győztes bajnokival és egy Telekom Kupa-sikerrel érkeznek a mérkőzésre, addig a Szentes még nyeretlen a szezonban. A kupa selejtezőjében a Semmelweis OSC ellen 8-6-ra, a KSI ellen 18-11-re kaptak ki, és a bajnokságot is vereséggel kezdték az Eger ellen (9-10).

Vezetőedzőnk tendenciózusan építi be a fiatalokat a felnőttek közé, és erre a legjobb alkalmak a bajnokság elején játszott, gyengébb csapatok elleni mérkőzések. Manhercz Krisztián az Olympiakosz elleni Telekom Kupa-meccs után kiemelte, hogy a felkészülés kőkeményen halad, így biztosan lesz szó a klasszisok pihentetéséről, főleg a Honvéd elleni bajnoki előtt.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 2. forduló – 2026. szeptember 23., szerda 19:00

Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda

METALCOM SZENTES – FTC-TELEKOM

Élő közvetítés: nincs

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin