
A rekordszámú, 29 lőtt góllal megnyert miskolci bajnoki előtt két nappal még Bresciából hozták el a három pontot férfi pólósaink, akik most azzal szembesültek, hogy volt egy hetük két mérkőzésük között. Nyéki Balázs csapata ugyanakkor nem kipihent képet festett a Szentes ellen, sokkal inkább kiesett a ritmusból, hiszen az eddig legnehézkesebb kezdést produkálta.
Az első negyed nagy részében vezetett a vendég együttes, és már 4-2-re is, amikor visszataláltunk a helyes útra, három és fél perc alatt fordítottunk sorozatban három góllal. Fekete Gergő a játékrész utolsó pillanatában talált a kapuba, ezzel először a meccsen nálunk volt az előny 5-4-nél.
Próbált ugyan zárkózni a Szentes, de egy nagy rohammal 9-5-ös magabiztos előnyt alakítottunk ki. De nem tudtuk megtörni Somogyi Balázs tanítványait, akik keményen védekeztek, ennek köszönhetően a szezon eddigi leggólszegényebb bajnokiját hoztuk. Grieszbacher Márk többször is bravúrral védett, és sok hiba csúszott be támadásainkba. Ennek ellenére az utolsó másfél negyedet kontrollálni tudtuk, és már nem engedtük közel a mérkőzés végéig foggal-körömmel küzdő szentesieket. A gólerős októbere után, Sztilianosz Argiropulosz a novembert is remekül kezdte, és négy találatával vezette győzelemre a Fradit az E.ON férfi OB I 6. fordulójában, mely után továbbra is hibátlan a címvédő.
18-9-es sikerrel fordulunk tehát rá Bajnokok Ligájára, amely november 12-én folytatódik. A Primorac Kotort fogadja a címvédő FTC-Telekom a Komjádiban a csoportkör 3. játéknapján. Varázsoljunk akkor is dübörgő hangulatot a fiúknak, jegyet már lehet vásárolni az Eventim oldalán.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 6. forduló – 2025. november 8., szombat 12:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – METALCOM SZENTES 18-9 (5-4, 3-1, 5-2, 5-2)
Gólszerzőink: Argiropulosz 4, Vigvári 3, Nagy 2, Vismeg 2, Di Somma, Fekete, Haverkampf, Jámbor, Jansik, Lugosi, Varga 1-1
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.