2024. március 2.
Jansik-hatossal győzelem a BL-rajt előtt
Továbbra is őrzi szezonbeli veretlenségét az FTC, amely Szegeden nyert 11-8-ra.

Kissé nehezen lendült játékba az év első tétmérkőzésén az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, ami betudható volt a Pro Recco elleni bivalyerős edzőmeccseknek és annak is, hogy pénteken bőven éjfél után értek haza Olaszországból a játékosok, akik szombaton ebéd után már Szeged felé vették az irányt. Hat és fél percet kellett várni az első gólunkra, de Dusan Mandics megtörte a jeget, ugyanakkor a Tisza-partiak a második játékrész végéhez érve még egyenlítettek. Ekkor azonban magasabb fokozatba kapcsoltunk, elsősorban Jansik Szilárd volt elemében, hiszen a Varga Dénes hiányában csapatkapitánnyá előlépő világbajnok hat góllal zárta a meccset.

3-3 után produkáltak a mieink egy 7-0-s sorozatot, amivel gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. Az utolsó negyedben emiatt már csökkent a koncentráció, és védekezésben több hibát is elkövettek Nyéki Balázs tanítványai. Ugyanis amíg három játékrész alatt összesen háromszor találtak be a szegediek, addig az utolsó hét percben ötször is eredményesek tudtak lenni. Így is 11-8-ra nyerte meg a középszakasz első meccsét a Ferencváros, amelynek ez a kihagyás most még belefért, egy hét múlva viszont már nem fog.

Március 9-én ugyanis kezdődik a Bajnokok Ligája második csoportköre, ahol az első fordulóban a Vámos Mártont és a friss vb-győztes horvát kapust, Marko Bijacsot soraiban tudó Olympiakoszt látjuk vendégül. Érdemes lesz kilátogatni jövőhét szombaton a Császár-Komjádi Sportuszodába, ahol dupla BL-rangadót rendezünk, melyre már elővételben is kapható belépő.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 1. forduló, 2024. március 2., szombat, 17:00

Szeged, Tiszavirág Sportuszoda

ZUE.HU SZEGEDI VE - FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-11 (1-1, 2-4, 0-4, 5-2)

Gólszerzőink: Jansik 6, Mandics, Német, Varga V., Vigvári, Szabó 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin