2024. március 2.
Reccóban tettük le a tavaszi menetelés alapjait
A BL-címvédővel készült az FTC-Telekom Waterpolo a bajnokság folytatására és az Olympiakosz elleni rangadóra.

Két világesemény és három hónap szünet után folytatódik a korábban soha nem látott vízilabda klubszezon, amelyet a sűrű menetrend ellenére remélhetőleg ott folytat majd az FTC-Telekom férfi csapata, ahol december elején abbahagyta. Nyéki Balázs együttese ugyebár veretlen maradt 2023 őszén, és megnyerte mind a 23 tétmérkőzését. Annyi biztos, hogy időbe telik, mire újra összerázódik a társaság, hiszen különböző mentális és fizikai állapotban tértek vissza a világbajnokságról, mely után egyébként mindössze egy hét pihenőt kapott a Dohában szereplő hét magyar, két olasz, valamint egy-egy görög és szerb játékos. Hétfőn már edzésre jelentkezett a teljes keret, szerdától péntekig pedig a világ egyik, ha nem a legerősebb csapatával készültünk Olaszországban. A Pro Reccóval már decemberben, a BL-sorsolás után megegyezett a szakmai stáb a közös edzőmeccsekről, hiszen a második csoportkörben elkerülte egymást a két együttes, így bátrabban segíthették egymást a felek a szezon ezen szakaszában.

A színvonalas edzőmeccsek után mosolyogva állt össze egy közös fotóra a két csapat

EDZŐMECCSEN IS PRESZTÍZSCSATÁT VÍVOTT A RECCO ÉS A FRADI

Zalánki, Damonte és Di Somma mosolygósan üdvözölte honfitársait, illetve Mandicsot is nagy öleléssel fogadta több korábbi reccói csapattársa, mint Di Fulvio, Ivovics, vagy Echenique, akikkel 2021-ben BL-t nyert (sajnos a Fradi ellen), ám a többiek között az első pillanattól kezdve érezhető volt egy kis feszültség. Ez természetesen betudható volt a januári Eb és februári vb történéseinek, ugyanis mindkét tornán rendeztek magyar-olasz rangadókat. Bár most tét nélkül játszottak a felek, óriási lendülettel csaptak össze az első edzőmeccsen, ahol még nagyobb fölényben voltak a hazaiak. A csütörtök esti gyakorláson viszont negyedről negyedre javult a játékunk és sikerült megszorongatni a néhány hiányzója nélkül kiutazó Fradinak a két bivalyerős sorral felálló világválogatottat.

„Látszódott az első mérkőzésen, hogy korábban kezdték az edzéseket, két és fél negyedig bírtuk a játékot, utána azért felénk kerekedtek. - kezdte értékelését Nyéki Balázs - A második kétkapu teljesen fej-fej mellett haladt és az utolsó is, úgyhogy látható volt a fejlődés és örülök, hogy minden játékos megpróbált bizonyítani és felvenni a kesztyűt a Recco ellen. Nagyon jó intenzitású kétkapuk voltak, és hasznos három napon vagyunk túl” - mondta a szakember, aki kiemelte azt is, hogy hálás a klubvezetésnek, amiért biztosította a csapatnak az olaszországi felkészülést.

Leghamarabb a júniusi Final Four-on, találkozhatunk a legutóbbi három szezon BL-győztesével, amelynek van miért törlesztenünk, hiszen mind a háromszor a Pro Recco állított meg minket a legrangosabb európai kupasorozat végjátékában. Bár erősödött az FTC kerete az elmúlt idényekhez képest, a mostani kétkapukon is látható volt, hogy egyelőre még előrébb tart Sandro Sukno együttese.

„A fontos mérkőzéseken fog kiderülni, hogy mennyivel vagyunk lemaradva. Én úgy láttam a második mérkőzéstől, hogy nagyon minimális a különbség, talán egy pillanatra még feléjük billent a mérleg, de ez át is billenhet a mi oldalunkra. Ugyanakkor mindennek össze kell állnia. A szerencsének, a jó teljesítményeknek, a jó csapatkohéziónak. Azon fogunk dolgozni, hogy a következő mérkőzéseken ez tovább fejlődjön. Olyan állapotban hagytuk abba decemberben a játékot, meg az edzéseket, amikor úgy láttam, hogy nagyon szeretik egymást a játékosok és jó közegben dolgoztak. Most újra meg kell ismerkedniük egymással, hisz a válogatott szezon alatt mindenki visszament a saját közegébe, viszont ez kifejezetten jó alkalom volt arra itt Reccóban, hogy újra kialakuljanak azok a kapcsolatok, mind az emberi, mind a játékkapcsolatok, amire szükség van, hogy magas szinten tudjunk teljesíteni” - mutatott rá arra Nyéki Balázs, hogy mi minden kell a sikerhez.

A két vezetőedző, Nyéki Balázs és Sandro Sukno

RECCO, SZEGED, OLYMPIAKOSZ

Azért is volt szükség arra, hogy egy ilyen játékerőt képviselő csapattal gyakoroljunk, mert óriási megmérettetések várnak a Ferencvárosra. Egy hét múlva, március 9-én az Olympiakoszt látjuk vendégül a Komjádiban, ahol egy győzelemmel rögtön megalapozhatjuk a jó tavaszi szereplést.

„Úgy állítottuk össze a felkészülésünket, illetve a pihenő részt is, hogy amikor elkezdjük a munkát, akkor mentálisan éhesek legyenek a sikerre, éhesek legyenek a vízilabdára. Lesz még egy fontos állomásunk a BL-rajt előtt, ugyanis megyünk Szegedre. Ott se számítok könnyű mérkőzésre, mert azt látom, hogy eljutottunk arra a szintre így hétvégére, hogy elég kimerültek a játékosok. Nagyon komolyan fogjuk venni ezt a bajnokit is és a felkészülésünk része lesz az Olympiakosz ellen.”

Szombaton tehát a Szeged otthonában kezdjük meg az erőltetett menetet, hiszen a következő hetekben az Olympiakosz, a BVSC, a Brescia, a Vasas, a Szolnok és a Barceloneta ellen kell majd helyt állnia a FTC-nek.

Fotók: F. Schenone / Pro Recco

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 1. forduló, 2024. március 2., szombat, 17:00

Szeged, Tiszavirág Sportuszoda

ZUE.HU SZEGEDI VE - FTC-TELEKOM WATERPOLO

Nincs közvetítés

Cikkajánló

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin