2023. december 29.
Minden fronton a csúcsra tör az FTC
Nyéki Balázs szerint a BL-ben is esélyes a végső győzelemre az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata.

- Hogyan tekintesz vissza a május végén megnyert bajnoki döntőre, ahol még Varga Zsolt segítőjeként ünnepeltél címvédést?
- A magunk által kitűzött elvárásokkal szemben kicsit nehezebb volt és izgalmasabb lett, mint amire számítottunk. Az OSC nagyon felszabadultan játszott már a párharc első felvonásán a Komjádiban is, mert nekik az az egyik utolsó mérkőzésük volt azzal a csapattal így együtt, míg nekünk felszülté vált a helyzet pont amiatt, hogy Zsoltot szerettük volna szépen búcsúztatni. Így az első meccs nagyon nehezen lett meg (Luca Damonte az utolsó másodpercekben lőtte a győztes gólt – a szerk.), a második találkozó azért simábban, de nagyon sokat kellett dolgoznunk, hogy nyerni tudjunk. Végül egy nagyon szép lezárása volt Zsolt korszakának, és egy újabb olyan trófea, amit majd meg kell védeni jövőre.

- Majd jött a BL nyolcas döntője, ahol csupán a hatodik helyen végzett a csapat. Belgrádban már úgy figyelted a játékot, hogy vezetőedzőként mennyi munkád lesz majd?
- Az már tényleg a végkifejlet volt. Egyrészt nagyon nehéz volt az egész, mert hullámzóan teljesítettünk a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei során és tudtuk, hogy a Pro Reccóval kell játszanunk az első napon. Ez túl nagy falat volt nekünk, mert nem voltunk készen arra, hogy meg tudjuk verni az olaszokat. Viszont tényleg azon a szemüvegen keresztül is néztem a csapatot, hogy mi az, amin biztosan változtatni kell majd a következő szezonban, mert ez kevés lehet a BL-ben, látva azt, hogy a nemzetközi mezőnyben az első 3-4 csapat mennyire megerősödött. A Final8 egy jó bizonyíték volt arra, hogy mekkora szükségünk lesz Dusan Mandicsra, akit két nappal később le is tudtunk igazolni.

- Fiatal játékosként, csapatkapitányként, másodedzőként és most már vezetőedzőként is nyertél trófeát az FTC-vel. A Magyar Kupával tetted teljessé ezt a sort szeptemberben. Más volt ez a siker, mint a többi?
- Sok trófeát gyűjtöttünk az elmúlt években, hiszen a felnőtt csapat mellett az utánpótlásban is nyertünk bajnoki címeket. Ugyanakkor más az OB I-es csapat vezetőedzőjének lenni, így emiatt különleges volt a Magyar Kupa-siker. Abból a szempontból pedig nagyon nehéz volt, hogy statisztikák tömkelegével szembesültünk a mérkőzés előtt. Hogy Zsolttal zsinórban öt kupagyőzelmet aratott a Ferencváros, hogy mennyi döntőt nyert meg a csapat. A döntő előtt éreztem magamon egyfajta feszültséget, ami újdonság volt. Viszont ezt le is tudtam zárni, innen pedig már minden a hozzám köthető korszakhoz tartozik és örülök, hogy ezen túlestem. Ráadásul úgy, hogy a Magyar Kupát a vártnál magabiztosabban tudtuk megnyerni, ami annak a fényében is különösen értékes volt, hogy felkészülésre alig volt időnk a világbajnokság után. Ez egy nagy öröm volt, és ha a stresszhelyzetről beszélünk, akkor egy nagy megkönnyebbülés is volt egyben.

- Ősszel veretlen maradt a Fradi, vagyis mind a 23 meccsét megnyerte a szezon első felében. Hogyan összegeznéd ezt a néhány hónapot?
- Jó érzés lesz visszagondolni ezekre az eredményekre, de azt megtanultam a Fradiban, hogy megnyugodni és elkényelmesedni egy pillanatig sem szabad. Nagyon örülük, hogy így alakult, de azt is látom, hogy hol vannak javítanivalók és hol tudunk még előrelépni jövőre. Most, az év végéhez érve egy kicsit megpróbálok kikapcsolni és nem is nézek vízilabda-meccseket, de amikor januárban folytatom a munkát, akkor minden napom azzal fog telni, hogy az összes eddigi mérkőzésünket megnézem és kielemzem a Bajnokok Ligája-csoportkörös riválisaink játékát. Azon a szemüvegen keresztül nézem majd ezeket a meccseket, hogy hol tudunk még fejlődni és hol tudunk jobbak lenni a többi csapatnál. Ha most azzal lennék elfoglalva, hogy mennyire jó 23-ból 23 meccset megnyerni, szerintem az egy tévút lenne. Tudjuk, hogy néha vereségre is szükség van, mindenesetre sokkal jobb, hogy nem kaptunk ki egyszer sem, mert ezzel nekem is könnyebb lezárni ezt a félévet.

- Ez a remek teljesítmény előrevetíti, hogy van esélyünk akár a Pro Recco ellen és a végső győzelemért is küzdhetünk a BL-ben?
- Igen, és ezzel kapcsolatban nagyon óvatos sem szeretnék lenni. Magasra kell tennünk a lécet, ez egyértelmű, ezzel a kerettel nem lehet más a célunk. Azt azért megemlíteném, hogy igazi nagy topcsapattal a Bajnokok Ligája csoportkörében nem találkoztunk, de mégis azt látom, hogy szintet léptünk az előző idényhez képest. Bekerültünk aközé a 4-5 csapat közé, amelyeknek esélye lehet a végelszámolásnál. Iszonyatosan nehéz lesz bejutni a Final4-ba, ahol pedig nüanszok döntenek majd abban a két napban.

- Szoktál fogadalmat tenni újévre?
- Sporttal kapcsolatban soha. Azt gondolom, hogy ezek a dolgok nem a fogadalmakon múlnak, hanem azon, hogy ki mennyi munkát és energiát tesz bele. Ahogy véget ér ez az év és elindul 2024, csak azzal fogok foglalkozni, hogy a Ferencváros eljusson a csúcsra Magyarországon és Európában is.

Cikkajánló

„Három kívánságom volt” – Megkapta az FTC edzője?

Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!

BL-győzelemmel készültünk a bajnoki döntőre

A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.

A BL-ben hangolódnak a bajnoki döntőre férfi pólósaink

A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.

A kártya megmondta: pólósainkra milliárdok várnak!

Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!

Szurkoljunk Máltán a Fradi BL-győzelméért

Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

11 nap, 6 meccs – íme a pólós bajnoki döntő menetrendje

Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.

A máltai Final Four a zsebben: "Most jön a tét"

Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!

FTC-Telekom: Irány a máltai Final Four!

A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin