2024. június 7.
Jön a Pro Recco-Fradi álomdöntő a BL-ben
A háromszoros címvédő olaszokat kell legyőznie az FTC-nek, hogy 2019 után ismét megnyerje a Bajnokok Ligáját.

„Vissza szeretnénk ülni Európa trónjára, a lehető legrövidebb időn belül” – mondta napra pontosan egy évvel ezelőtt az FTC-Telekom Waterpolo új vezetőedzője, Nyéki Balázs az MVM Dome-ban, ahol a sajtó előtt is bemutattuk új csapatunkat. 2019-ben Hannoverben klubtörténeti sikert vitt véghez Varga Zsolt együttese azzal, hogy megnyerte a Bajnokok Ligáját, azóta pedig arra vágyunk és azért dolgozunk, hogy ismét felérjünk a klubvízilabda csúcsára. Ettől pedig egy meccs választ el minket, ugyanakkor a lehető legnehezebb ellenféllel nézünk szembe a máltai döntőben, hiszen a háromszoros címvédő Pro Reccót kell legyűrni péntek este. Van miért törlesztenünk, ugyanis a legutóbbi három szezonban az olasz sztárcsapat állította meg a Fradit a legrangosabb európai kupasorozat végjátékában. 2021-ben a döntőben (6-9), 2022-ben az elődöntőben (7-10), 2022-ben pedig a negyeddöntőben (4-8) maradtunk alul a rekordbajnokkal szemben.

EZ A CSAPAT BÁRMIRE KÉPES!

Az első lépést megtette az FTC a hőn áhított siker felé azzal, hogy az óriási izgalmakat hozó elődöntőben ötméterespárbajban legyőzte az előző két szezon BL-ezüstérmesét, a Novi Beogradot. A hatalmas bizonyítási vágytól égő Dusan Mandics óriásit játszott korábbi klubja ellen, amely tavaly felfüggesztette játékjogát, kirakták a keretből és még a csapattal sem edzhetett. A kétszeres szerb olimpiai bajnok öt gólt lőtt a rendes játékidőben, értékesítette a saját ötméteresét, majd olyan érzelmes interjút adott a Fradi Médiának, aminek mondatai bejárták a nemzetközi sajtót is.

A másik hősünk Vogel Soma volt, aki az öt értékesített ötméteres után (Varga, Mandics, Merkulov, Fekete, Argiropulosz) kivédte fejjel az utolsó lövést. A Fradi-mágia tehát Máltán is megmutatta magát, hiszen a 2017-ben büntetőkkel elvesztett Európai Szuperkupa óta ez volt már a hetedik szétlövés, amit meg tudott nyerni csapatunk saját nevelésű kapusunk hathatós segítségével.

A drámai meccs után már hajnali 3-4 óra felé járt, mikorra a játékosok elaludtak, így jól jött mindenkinek a csütörtöki szünnap. Vezetőedzőnk fakultatívnak minősítette a délelőtti edzést, hogy kipihenjék magukat, ugyanakkor mindenki megjelent az uszodában. Együtt, közösen egy csapatként ugrottak vízbe.

Egyáltalán nem verhetetlen ez a Recco, ami kiderült idén, hiszen az Olasz Kupa-döntőben a Brescia ötméterespárbajban nyerni tudott ellene. A BL-elődöntőben pedig a Vámos Márton vezette Olympiakosz volt nagyon közel ahhoz, hogy búcsúztassa a sorozat címvédőjét, hiszen 3-0-s hátrányból tudtak fordítani a görögök a harmadik negyed végén, de a rendes játékidő végül döntetlent hozott, az idegek harcát pedig Zalánki Gergőék bírták jobban.

Legutóbb a tavalyi Final Eight negyeddöntőjében találkozott tétmérkőzésen a Fradi és a Pro Recco, ugyanakkor a két csapat idén februárban a dohai világbajnokság után együtt gyakorolt a Ligur-tenger partján.

„A fontos mérkőzéseken fog kiderülni, hogy mennyivel vagyunk lemaradva. Én úgy láttam a második mérkőzéstől, hogy nagyon minimális a különbség, talán egy pillanatra még feléjük billent a mérleg, de ez át is billenhet a mi oldalunkra. Ugyanakkor mindennek össze kell állnia. A szerencsének, a jó teljesítményeknek, a jó csapatkohéziónak. Azon fogunk dolgozni, hogy a következő mérkőzéseken ez tovább fejlődjön” – mondta akkor Nyéki Balázs.

A munkát elvégezték a zöld-fehérek, a szezon elején a Magyar Kupát, másfél hete pedig a bajnokságot is megnyerték, eddigi 40 mérkőzésükből mindössze egyszer, Athénban kaptak ki. Nyerni tudtak ott, ahol korábban soha, a Brescia és a Barceloneta otthonában, megmutatva, hogy ez a Fradi bármire képes, így akár arra is, hogy története során először legyőzze a Pro Reccót, letaszítva ezzel a trónról.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR

Elődöntő, 2024. június 7., péntek 21:00

Málta, National Pool Complex

PRO RECCO (olasz) – FTC-TELEKOM WATERPOLO (magyar)

Élő közvetítés: M4 Sport, m4sport.hu, LEN Tv

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin