Az Európai Szuperkupa megnyerése után nincs megállás, jóformán az az összecsapás indította el a nagy meccsdömpinget, ami azt jelenti, hogy december közepéig áltagban 3-4 naponta játszik mérkőzést Nyéki Balázs együttese. Összesen 20 fellépés, ami kiegészülhet az őszi szezon zárásaként egy Magyar Kupa Final Fourral. Kettő előadáson már túl van az FTC-Telekom Waterpolo, amely a Jug Dubrovnik (13-9), majd a Dinamo Tbilisi elleni BL-nyitányon (16-7) is ízelítőt adott abból, hogy mi várhat majd az ellenfelekre, pedig hol van még a csúcsforma.
Most újra a bajnokságon van a fókusz, péntek este pedig Szentesen ugrik medencébe a címvédő, amely ezt a találkozót is arra használja fel, hogy minél jobban összecsiszolódjanak a keret tagjai. A korábbi olimpiai bajnok center, Kis Gábor által irányított hazaiak a Magyar Kupa-selejtezőből továbbjutottak, miután legyőzték a Szolnokot, az UVSE-t, és az OSC-t, míg az OB I-ben két szoros meccsen kaptak ki a Vasastól (13-11), és a Pécstől (18-17).
A pénteki bajnoki után hétfőn reggel útnak indul a Fradi Szerbiába, ahol kedden a friss olimpiai bajnokokkal teletűzdelt Radnicski Kragujevac otthonában küzdünk.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 4. forduló, 2024.10.11., péntek 20:00
Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda
METALCOM SZENTES – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.