Dusan Mandics lett az év férfi vízilabdázója a European Aquatics szerint is. Az FTC-Telekom csapatával négy trófeát szerző, a szerb válogatottat pedig olimpiai bajnoki címig vezető klasszis már a harmadik egyéni díját érdemelte ki, hiszen korábban a World Aquatics és a Total Waterpolo nemzetközi szaklap is a legjobbnak választotta 2024-ben nyújtott fantasztikus teljesítménye után.
Az európai szövetség beszámolója szerint Mandics a szavazatok 32,7 százalékát kapta meg. A második helyen az Európa-bajnokságot nyerő spanyol játékos, Álvaro Granados végzett (22,7%), míg tőle kevesebb mint egy százalékkal (21,8%) maradt el csapatunk másik meghatározó játékosa, Vogel Soma, aki tehát a világ harmadik legjobb vízilabdázója volt tavaly, és egyben legjobb kapusa, ugyanis megelőzte a horvát világbajnok és olimpiai ezüstérmes, Marko Bijacsot. Az FTC saját nevelésű kapusát korábban a válogatott csapattársak és a szövetség is a legjobb magyar játékosnak választotta.
Mandics pedig joggal tekinti pályafutása legkiemelkedőbb évének 2024-et, amelyben az alábbi sikereket érte el klub és válogatott szinten:
- olimpiai aranyérem
- az olimpia legértékesebb játékosa (MVP)
- az olimpia gólkirálya
- az olimpia All Star-csapat tagja
- Bajnokok Ligája-győztes
- a Bajnokok Ligája nyolcas döntő legértékesebb játékosa (MVP)
- Európai Szuperkupa-győztes
- magyar bajnok
- Magyar Kupa-győztes
- Az év legjobb férfi vízilabdázója (World Aquatics, European Aquatics, Total Waterpolo)
A Fekete-Jansik-Vigvári hármas vezérletével 24-8-as győzelmet arattunk idegenben.
Saját nevelésű kapusunk célja az újabb BL-győzelem és a címer harmadik csillagának megszerzése.
A címvédő Ferencváros pénteken a Kaposvár otthonában folytathatja menetelését az OB I-ben.
A fantasztikus BL-siker után a Szentes ellen nyertek férfi pólósaink 21-8-ra a Népligetben.
50 meccse veretlen az FTC-Telekom vízilabdacsapata a Komjádiban, ahol szerda este a Barcelonetát ütötte ki.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk vezetőedzője, Nyéki Balázs boldogan értékelt a Barceloneta kiütése után.
Fantasztikus csapatjátékkal 18-10-re nyertek férfi pólósaink a Barceloneta ellen a BL-ben.
Fekete Gergő vezérletével 13-6-ra nyert az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata az UVSE ellen a bajnokságban.