2025. február 26.
Korábbi FTC-játékosok ellen csatázunk
Szerda este a kemény játékáról ismert Savona otthonában küzdenek férfi pólósaink a Bajnokok Ligájában.

Nehéz, ám nem megoldhatatlan feladattal néz szembe BL-címvédő FTC-Telekom, amely szerda este az olasz bajnoki döntős Savona otthonában játszik. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a negyeddöntős csoportkört, ahol a zöld-fehérek világszínvonalú meccsen arattak 18-10-es sikert a Barceloneta ellen a Komjádiban, míg a Savona szintén magabiztosan nyert 17-11-re Nagyváradon. Bár még messze van a vége, de amelyik együttes a második fordulóban is begyűjti a három pontot, az tesz egy nagy lépést a Final Four felé.

Lesznek ismerősök Savona csapatában, hiszen ott van a keretükben az Európa-bajnok Erdélyi Balázs, illetve két korábbi BL-győztesünk is olaszokhoz igazolt tavaly nyáron. Luca Damonte és Danyiil Merkulov vezérletével szintet léptek az előző szezonhoz képest, ősszel pedig még ahhoz is közel voltak, hogy megnyerjék Bajnokok Ligája csoportjukat az Olympiakosz előtt. Legnagyobb riválisuk ellen Athénban tudtak nyerni 10-9-re, az utolsó fordulóban pedig majdnem összejött az újabb bravúr. A hajrában már 11-7-re is vezettek hazai medencében, ám Pietro Figliolit kiállították és így az utolsó négy percben nem bírtak emberhátrányban a görögök ellen, akik ötméterespárbajra mentették a rangadót, amit végül megnyertek. Így lett a Savona második, de megmutatta, hogy a legerősebb csapatok sem mehetnek biztosra velük szemben. Ugyanakkor az a brutalitás hatással van a Ferencváros elleni meccsre is, hiszen az olaszok eltiltás miatt nem számíthatnak legtapasztaltabb játékosukra.  

Sérülés és betegség miatt Nyéki Balázsnak is nélkülöznie kell több játékost is, így vezetőedzőnk nem számíthat Olaszországban a szezonban remeklő Vigvári Vendelre, és Fekete Gergőre, míg Pohl Zoltán és Nagy Ákos azért maradt otthon, mert könnyített edzéseket végez. Mindezek ellenére bivalyerős kerettel érkeztünk a helyszínre, és nagy önbizalommal várjuk az összecsapást, hiszen 2024 tavasza óta nem találtunk legyőzőre. Ez pedig zsinórban 39 megnyert mérkőzést jelent.

A Savonával egyébként 2011-ben találkoztunk legutóbb a LEN Kupa negyeddöntőjében, ahol a párharc mindkét meccsén 10-5-ös vereséget szenvedett az FTC. Ezúttal az erőviszonyok fordítottak, és reméljük, hogy a mieink ünnepelhetnek majd győzelmet.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Negyeddöntős csoportkör, 2. forduló - 2025. február 5., szerda 20:00

Olaszország, Savona

RN SAVONA (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar)

Élő közvetítés: m4sport.hu, European Aquatics Tv

Cikkajánló

Előbb Szolnok, aztán Marseille

Férfi pólósaink egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel készülnek a kulcsfontosságú BL-túra előtt.

Jámbor: motivációt ad, hogy felkerültem a térképre

18 éves pólósunk első válogatott meghívóját kapta a Varga Zsolt vezette nemzeti csapat összetartására.

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin