2023. augusztus 17.
„Lenyűgözött az atmoszféra”
Az FTC-Telekom Waterpolo világbajnok olasz klasszisa, Edoardo Di Somma elkezdte az edzéseket a Népligetben.

Az már a június 7-i sajtótájékoztatónkon kiderült, hogy többek mellett két világklasszis vízilabdázó is csatlakozik az új szezonban az FTC-Telekom férfi csapatához. A szerbek kétszeres olimpiai bajnok játékosát, Dusan Mandicsot élőben is bemutathattuk, ugyanakkor Edoardo Di Somma nem tudott személyesen jelen lenni az MVM Dome-ban megrendezett eseményen a válogatott edzései miatt. A Brescia együttesétől igazolt olasz világbajnok vasárnap érkezett meg Budapestre, hétfőn pedig elkezdődött pályafutása új fejezete a Népligetben.

Dusan Mandics, Edoardo Di Somma és Luca Damonte a szezon első edzése előtt

- Mesélj, milyenek az első tapasztalatok?

- Nagyon pozitívak az első benyomások! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor hétfőn beléptem a Népligetbe, lenyűgözött a sporttelep atmoszférája. Rögtön megértettem, amit honfitársam, Luca Damonte mesélt nekem, hogy nagyon jó itt játszani és dolgozni, mert minden adott ahhoz, hogy csak a vízilabdával kelljen foglalkozni.

- Jó ezeket hallani, főleg annak tudatában, hogy a két legnagyobb olasz sztárcsapatban, a  Bresciában és a Pro Reccóban is játszottál. Volt olyan, ami meglepett a Fradinál?

- Igen, meglepett az a fajta szervezettség és a profi mentalitás, amit ebben a pár napban is láttam. A megérkezésem után Katona Norbert csapatmenedzser mindenben segített eligazodni, gyorsan ment az ügyintézés. Luca korábban is hangoztatta, hogy fantasztikus klub a Fradi, nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is, de más ezt megtapasztalni a saját bőrömön. Még csak három napja vagyok itt, de remekül érzem magam. Jól esett az is, hogy mindenki nagyon barátságosan fogadott.

- Híresen kemények a konditermi edzések az FTC-nél, nem véletlenül nevezték el korábban terminátorképzőnek. Neked mi a véleményed róla?

- Tényleg nagyon jók voltak az első konditermi edzések is, keményen megdolgoztatta minden porcikámat. Másféle gyakorlatokat végeztünk, mint amiket ezelőtt csináltam a korábbi csapataimnál. A mélyizomzatra és az egyensúlyra is nagy hangsúlyt fektetnek, ami nagyon fontos ebben a sportban.

Az FTC erőnléti edzője, Pozsonyi Zsolt felügyeli az olasz klasszis mozdulatait.

- Többször is játszottál már az FTC ellen, hiszen nagyon sokszor sorsoltak minket egy csoportba a Bresciával, amelyet ráadásul tavaly a BL-bronzcsatában, júniusban pedig a helyosztón is legyőztünk Belgrádban. Ez utóbbi meccsen már tudtad, hogy ide igazolsz.

- Már nagyon rég megegyeztünk. Lehet hihetetlenül hangzik, de amikor a Ferencváros megkeresett, azonnal igent mondtam rá. Légiósként itt játszani, ebben a nagy múltú klubban, hatalmas megtiszteltetés. Nem szerettem volna Olaszországon belül váltani, mert szükségem volt a környezetváltásra. Most minden szinten egy új fejezet kezdődik számomra, és boldog vagyok, hogy itt lehetek.

Az FTC 9-8-ra legyőzte a Bresciát a belgárdi Final8 helyosztóján, ahol Di Somma két gólt lőtt

- Az elmúlt három szezonban a későbbi győztes Pro Recco állította meg a Fradit a Bajnokok Ligája végjátékában. 2021-ben a döntőben, 2022-ben az elődöntőben, idén pedig a negyeddöntőben kaptunk ki az olaszoktól. Képesek lehetünk végre megállítani a címvédőt?

- Bármi lehetséges! A Recco egy nagyon jó csapat, de szerintem ebben az évben nagyon jók leszünk mi is a BL-ben. Nagyon masszív keretünk van, rengeteg klasszissal, ugyanakkor a fiatalok is tehetségesek és sikerre éhesek. Van egy erős magyar mag, akik nemrég világbajnokságot nyertek Fukuokában, és itt vagyunk mi, légiósok is. Mandics, Argiropulosz, Merkulov, Luca és én. Azt már korábban is elmondtam, hogy számomra az a cél, hogy minden sorozatot megnyerjünk, erre pedig most rá is erősítek látva a társaságot így együtt. Bár borzasztóan nehéz lesz még eljutni is a Final4-ig, de remélem, hogy sikerül, és ott találkozunk majd a Reccóval.

- És nyerjünk is!

- Mindent megteszünk! Hajrá, Fradi!

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin