Az Eb-k történetének két legsikeresebb együttese száll harcba
A görögök elleni sikerrel vett elődöntőnk után, hazai medencében a szerbek is legyőzték az olaszokat, ezzel pedig összejött a sportág igazi klasszikusa. Nyolc magyar és egy szerb FTC-játékos lesz érintett a fináléban. A rekorder magyarok a 14. aranyérmüket szerezhetik meg, míg a szerbek hazai környezetben a harmadik, összességében pedig a jogelőd jugoszlávok eredményeivel együtt a kilencedik elsőségükre hajtanak.
„Mi a magyar-szerb meccseken nőttünk fel, ami egy igazi El Clásico”
Az egész Eb-n brillírozó Vogel Soma számára különleges lesz a szerbek elleni döntő, ugyanis először ugrik medencébe fináléban ebben a legendás párharcban. - „Ez egy rendkívül különleges mérkőzés, mi a magyar-szerb meccseken nőttünk fel, ami egy igazi El Clásico, sőt, annál azért brutálisabb és keményebb párharc. Nem is játszottam még a szerbekkel döntőt, itt, Belgrádban pedig még inkább pikáns lesz. Gyerekként inkább negatív értelemben hozták szóba ezt a párharcot, de az új generáció tagjaként szeretnénk ezt pozitívba átfordítani” – mondta az M4 Sportnak.
„Sok tüske maradt bennünk az első meccsről.”
A középdöntőben már összecsapott a két rivális. Akkor egy hatalmas visszhangot kiváltó mérkőzésen egy góllal kaptunk ki 15-14-re. A csapatkapitány Manhercz Krisztián szerint sokat tanult abból a mérkőzésből a magyar válogatott, és erre a fináléra is igaz, hogy meccsről meccsre halad a csapat. - „Nem egy Európa-bajnoki döntőre készülünk, hanem egy szerbek elleni összecsapásra. Ez mindig külön történet. Pozitívum mindenképpen, hogy már tudjuk, milyen több mint 12 ezer ember előtt játszani, nem fog újdonságként hatni senkire a dolog. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk majd, mint bármelyik mérkőzésre, és az dönt majd, mennyire lesz hideg a fejünk” – nyilatkozta az M4 Sportnak az FTC-klasszisa.
A döntő után biztosan lesz Európa-bajnoka az FTC-Telekomnak, hiszen vagy nyolc magyar játékosunk, vagy Dusan Madics fog a végén örülni. Bronzérmesünk is lesz, mivel Sztilianosz Argiropulosz és Edoardo Di Somma mérkőzik meg egymással 17 órától.
FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / BELGRÁD 2026
Döntő – 2026. január 25., vasárnap 20:30
SZERBIA - MAGYARORSZÁG
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.