2025. szeptember 27.
Máris trófeáért harcolnak pólósaink
Sorozatban nyolcadik alakalommal hódíthatja el a Magyar Kupát az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

Tavaly a szezon felénél, decemberben került sor a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntőre, idén viszont – 2020 és 2023-hoz hasonlóan – gyakorlatilag már az első hetekben trófeáért küzdhetünk. Ráadásul nemcsak egy serleg van Jansik Szilárdék célkeresztjében, hiszen október 8-án az Európai Szuperkupa lesz a tét az FTC-Pro Recco csúcsrangadón. De visszatérve az MK-ra: Nem túlzás kijelenteni, hogy az FTC-Telekom az elmúlt években kisajátította magának a hazai kupát, hiszen zsinórban már hétszer nyerte meg, ami a sorozat 1923 óta íródó történetében rekord.

A nagy diadalmenetet 2018-ban kezdte a Varga Zsolt vezette Fradi, amely a döntőkben sorrendben a Miskolcot (10-4), az OSC-t (8-7), a Szolnokot előbb ötméterespárbaj után (19-18), majd rendes játékidőben (12-9), az OSC-t (16-15), aztán Nyéki Balázs irányításával a Vasast (11-6), legutóbb pedig a BVSC-t (15-11) győzte le.

Bár legutóbb négy góllal nyertünk, remek finálét láthattunk a 2024-ben a Komjádiban, ahol Varga Dániel csapata az utolsó negyedben még vezetett 10-9-re, ám Manhercz Krisztián vezérletével a hajrában teljesen felőrölte a zuglóiakat a címvédő. Az már korábban eldőlt, hogy most nem ismétlődhet meg a tavalyi döntős párosítás, hiszen a zuglóiakkal sorsolták össze az Ferencvárost az elődöntőben, míg a másik ágon Szolnok-Honvéd meccset rendeznek szombaton.

AMERIKÁBAN KÉSZÜLTÜNK A NÉGYES DÖNTŐRE

A zöld-fehérek még csak három tétmeccset játszottak a szezonban, ugyanakkor az amerikai edzőtábor és a Pro Recco elleni mérkőzések (16-14, 15-16), valamint a múlt heti Jadran Split elleni népligeti kétkapuzások jó lehetőséget adtak arra, hogy felgyorsuljon a gépezet. Bár sérülés miatt nem teljes a keret, illetve többen is kisebb panasszal, fájdalommal játszanak, a négyes döntőre sok mindent „félreteszünk” és bivalyerős csapattal szállunk harcba a 25. Magyar Kupa-győzelmünkért.

Ugyan az elmúlt két szezonban mind a hét lehetséges trófeát begyűjtötte az FTC, a játékosok nincsenek motiváció híján. A négyes döntő előtt két nappal Kubatov Gábor Arany- illetve Gyémántdiplomát adott át a keret tagjainak. A háromszoros BL-győzteseink pedig egy különleges gyémántberakákos pecsétgyűrűt kaptak a klub elnökétől.

BENU FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

Napijegy: 2500 Ft / fő (elővételben megvásárolható az eventim oldalán)

 

ELŐDÖNTŐK – szeptember 27., szombat

18:00 Szolnoki Dózsa - Endo Plus Service- Honvéd (M4 Sport+)

19:30 BVSC-Manna ABC - FTC-Telekom (M4 Sport+)

 

ÉREMMÉRKŐZÉSEK – szeptember 28., vasárnap

16:30 | Bronzcsata (m4sport.hu)

18:30 | Döntő (M4 Sport+)

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin