Túlzás nélkül állítható, hogy a szezon legnehezebb idegenbeli mérkőzése vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára, hiszen a szerda esti ellenfél az a Pro Recco lesz, amely a szezonban egyedüliként győzte le a mieinket rendes játékidőben. A két gigásznak ez lesz a harmadik összecsapása: először tavaly októberben egy végletekig kiélezett meccsen nyerni tudtak Manhercz Krisztiánék, ami Európai Szuperkupa-győzelmet ért a Ferencvárosnak, majd azok után, hogy azonos Bajnokok Ligája-csoportba kerültünk velük, márciusban az olaszok magabiztos (13-9) sikerével ért véget a rangadó a Komjádiban. Most jön az idegenbeli csata, aztán még a máltai négyes döntő második napján is találkozhatnak egymással a legnagyobb ellenfelek.
NYERNI SZERETNÉNK, DE NEM EZ LESZ A LEGFONTOSABB RECCO-FRADI
Az elmúlt hetek meccsei és a Mladost Zagreb elleni játék megmutatta, hogy sikerült visszaépítenie magát Nyéki Balázs együttesének, amely a revansért utazott Genovába. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egymás elleni eredmények miatt legalább öt góllal kellene nyerni, hogy átvegyük a csoport első helyét a Pro Reccótól.
Az otthon maradó Dusan Mandics és Nagy Ákos nélkül ez nehéz lesz, ráadásul többen is sérüléssel vagy betegséggel bajlódnak. Nem múlt el tehát nyomtalanul a Világkupa iszonyatos menetrendje, ahol hét nap alatt hat meccset játszottak válogatott pólósaink. Vezetőedzőnk nem véletlenül mondta a hétfői edzés után - ahol még nem tudta, ki hadra fogható - hogy nagyon kíváncsi, hogy ilyen összeállításban mire leszünk képesek.
Olaszországban utoljára 2019 novemberében találkozott a két nagy rivális, akik Bolognában egy 13-13-as döntetlennel kápráztatták el a hazai publikumot. Várhatóan április 21-én Genovában is telt ház fogadja majd a BL-rekordgyőztes Pro Reccót és a címvédő Ferencvárost.
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntős csoportkör, 4. forduló – 2026. április 21., kedd 20:30
Olaszország, Genova
PRO RECCO (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar)
Élő közvetítés: Duna World, m4sport.hu, European Aquatics Tv
Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.
19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.
20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.
A Világkupáról visszatérő játékosokkal ugrik vízbe férfi vízilabdacsapatunk a Szolnok ellen szerdán.
A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.
Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.
13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.