2019. június 23.
Ötödik helyen zártunk a Világligán
Kanada és Japán legyőzése után az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világligán.

Azok után, hogy pénteken a magyar válogatott ötméteresekkel kikapott Ausztráliától és nem jutott be a Világliga elődöntőjébe, már csak az ötödik helyet szerezhette meg. Ehhez azonban két meccset kellett megnyerni Märcz Tamás együttesének, amelyet végül abszolvált is.

Előbb szombaton 15-8-as győzelmet arattunk Kanadával szemben, majd vasárnap Japán is felülmúltuk egy sokgólos mérkőzésen. Az első negyedben még döcögött a játékunk, melynek következtében a 2-1-re és 3-2-re is az ázsiaiak vezettek, de a játékrész végére sikerült fordítanunk Kovács Gergő és Erdélyi Balázs góljaival 4-3-ra.

4-4 után zsinórban lőttünk hármat (7-4), amivel gyakorlatilag olyan előnyt építettünk ki, amit a japánok már nem tudtak behozni. Az első félidőt Német Toni góljával zártuk 8-5-re, majd Pásztor Mátyás lövése után 10-7-es állással fordultunk az utolsó nyolc percre.

A negyedik negyed elején alaposan megsoroztuk ellenfelünket, hiszen Kállay, Bedő, Német és Erdélyi révén már 14-7 volt nekünk. Gyakorlatilag véget is ért a magyar csapat számára a meccs, pedig még volt hátra néhány perc. Japán fel is zárkózott, így a végére 15-13-as eredménnyel zárult a meccs. A magyar válogatott ezzel ötödik lett a Világliga Szuperdöntőjében. Az aranyéremért és az olimpiai kvótáért Horvátország és Szerbia küzd meg a döntőben, míg mi a további két ötkarikás helyért  a júliusi kvangdzsui világbajnokságon harcolhatunk.

Ez a mérkőzés volt egyébként Gór-Nagy Miklós 200. válogatott meccse és pályafutása utolsó találkozója is egyben, hiszen az FTC-Telekom játékosa bejelentette, hogy befejezi pályafutását. További részleteket ITT olvashat.

FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐ

Mérkőzés az 5. helyért., 2019.06.23., vasárnap

Magyarország – Japán 15-13 (4-3, 4-2, 2-2, 5-6)

Gólszerzőink: NÉMET, Bedő, Bátori 3-3, Erdélyi 2, Nagy, Pásztor, KÁLLAY, Kovács 1-1

Cikkajánló

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

Egy nap, két meccs, két győzelem

A kassai felkészülési torna második játéknapján a Spandaut és a Radncsikit győzték le férfi pólósaink.

Gólzáporos győzelemmel kezdtük a felkészülést

19-5-ös Szlovákia elleni sikerrel indult az FTC-Telekom férfi csapata számára a Ladislav Bottlik emléktorna.

Szűcs: „Menedzselt jövőképet kínálunk a játékosoknak”

Fiú pólósaink korosztályos eredményeiről és az utánpótlás-nevelés szerepéről beszéltünk szakmai vezetőnkkel.

Kassai felkészülési tornával indul a szezon

Férfi pólósaink Szlovákiába utaznak, ahol négy mérkőzésen ugranak vízbe. Nyéki Balázst kérdeztük a célokról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin