Pikáns meccsre kerül sor december 11-én, szerda este a Császár-Komjádi Sportuszodában, hiszen az előző szezon bajnoki és kupadöntősei csapnak össze. A címvédő és listavezető FTC-Telekom célja a veretlenség megőrzése, míg a tabella harmadik helyén álló Vasas próbálna ellépni üldözőitől és kapaszkodni a második helyen álló Szolnokhoz. A két együttes legutóbb májusban, a bajnoki fináléban találkozott egymással a Margitszigeten, ahol gálázott a Fradi és 13-7-re, majd 21-14-re kiütötte riválisát.
Nyéki Balázs együttese most is remek formában van, hiszen a Bajnokok Ligája-csoportból hibátlan mérleggel való továbbjutás mellett magabiztosan nyerte meg mind az eddigi tizenkét mérkőzését az E.ON férfi vízilabda OB I-ben is, ahol a BL-ből kieső Vasas a harmadik helyen áll, miután tíz győzelme mellett kétszer kikapott. Októberben meglepetésre Szegeden maradtak alul 15-13-ra a piros-kékek, illetve a legutóbbi fordulóban vasárnap elbukták a BVSC elleni rangadót is, 15-10-re. Ráadásul nem csak a meccset vesztették el az angyalföldiek, hanem piros lap miatt vezetőedzőjüket, egyik legjobb játékosukat és egyik centerüket is, ami hatással lesz a Fradi elleni összecsapásra, Szlobodan Nikics, Szava Randelovics és Gábor Lőrinc ugyanis eltiltását tölti majd a szerda esti mérkőzésen.
A Ferencváros ráadásul azért is lesz varhatóan nagyon éles, mert a mieink ezzel a rangadóval készülnek a hétvégére, amikor is a Magyar Kupa-címvédésért harcolnak Vogel Somáék, szintén a Komjádiban. Szombaton a Honvédot kell legyőznünk az elődöntőben, majd ha ez sikerül, akkor vasárnap a Szolnok-BVSC párharc továbbjutójával találkoznánk a fináléban. Szurkoljunk együtt a mieinknek a naptári évből hátralévő három mérkőzésen is! Az FTC-Vasas bajnokin a meccs előtt egy órával lehet belépőt vásárolni, míg a négyes döntőre elővételben árusítanak jegyet az eventim oldalán.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 13. forduló, 2024. december 11., szerda 20:00
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM – VASAS PLAKET
Jegy: 3000 Ft
Élő közvetítés: Duna World
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!