A listavezető és a második helyen álló találkozik egymással, ezek alapján pedig kijelenthető, hogy szombat este a férfi bajnokság rangadóját rendezik Szolnokon. Látva az őszi 21-14-es végeredményt a Komjádiban, a Ferencváros a meccs esélyese, ennek ellenére az utóbbi években sokszor megszenvedtünk Hangay Zoltán együttese ellen idegenben. 2023 novemberében négygólos hátrányból kellett felállni, ami sikerült is, ám a hajrában úgy tűnt, hogy döntetlenre mentik a találkozót a hazaiak. Végül Jansik Szilárd parádés helyzetfelismerésének és félpályás góljának köszönhetően tudtunk csak nyerni 12-11-re.
Előtte nagyon magabiztos, 10-3-as Fradi-siker született, 2022-ben viszont győzni tudtak a szolnokiak 11-10-re, ami azóta is az utolsó veresége a mieinknek a bajnokságban. Jelenleg már egy 75 mérkőzéses veretlenségi sorozatot tudhatunk magunk mögött az OB I-ben, ezt pedig szeretnénk folytatni szombaton is.

MÁR AZ ELŐDÖNTŐÉRT KÜZDÜNK!
Női pólósaink is idegenbeli bajnokit játszanak szombaton, a III. kerületi TVE otthonában. A két csapatnak ez lesz a negyedik egymás elleni mérkőzése az idei szezonban, és eddig mindannyiszor magabiztos Fradi-győzelmek születtek: a Magyar Kupa negyeddöntőjében először 28-7-re, majd a visszavágón 19-8-ra nyertek a mienk, és a bajnokságban pedig 18-8-as sikert arattak a zöld-fehérek. Amennyiben Matajsz Márk együttesének ezúttal is sikerül felülmúlnia ellenfelét, úgy az alapszakasz utolsó két meccsétől függetlenül már biztosítaná továbbjutását az elődöntőbe. Emellett ráadásul a szerdai, elvesztett UVSE elleni derbi után a Ferencváros visszaszerezné első helyét a tabellán az egy meccsel többet játszó címvédőtől.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 20. forduló, 2025. február 22., szombat 19:00
Szolnok, Vízilabda Aréna
SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER - FTC-TELEKOM WATERPOLO
Jegy: 1500 Ft
Élő közvetítés: M4 Sport+
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 16. forduló, 2025. február 22., szombat 18:00
Budapest, III. Kerületi TVE uszoda
III.KERÜLETI TVE – FTC-TELEKOM WATERPOLO
A belépés ingyenes
Nincs közvetítés
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.