2024. május 23.
Tíz FTC-játékos küzd az olimpiáért
21 fős kerettel vág neki az olimpiai felkészülésnek a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Óriási, 41 éve nem látott dominanciát bemutatva, minden meccsét megnyerve lett magyar bajnok az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata kedd este a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A zöld-fehérek az egész szezonban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ami jól tükrözi a magyar válogatott legfrissebb keretét. Varga Zsolt ugyanis kihirdette olimpiai felkészülési csapatát, amelyben tíz Fradi-játékos található:

Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Szakonyi Dániel, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vogel Soma

Huszonegy játékossal (a teljes lista a cikk alján) kezdi el a felkészülést a szövetségi kapitány, a párizsi olimpiára azonban már csak tizenhármas keret nevezhető.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a waterpolo.hu oldalon foglalta össze döntésének hátterét:

„A téli világversenyekre való felkészülésnek volt egy része, ami a munkáról szólt, és volt egy része, ami a játékról. Arra úgy tekintek, mint egy első felvonásra, most következik a második, a legfontosabb, a közvetlen olimpiai felkészülés. Míg a dohai világbajnokság előtt a két hét egyértelműen nem volt elegendő, hogy játékban összegyúrjuk a csapatot, most kellő időt tölthetünk együtt, hogy ezzel ne legyen gond. Az olimpiai utazó keretről van a fejemben egy elképzelés, de abban természetesen lehet változás.”

NAGY RIVÁLISOKKAL KÉSZÜLÜNK EGYÜTT

A felkészülés alatt több nagy riválissal edz együtt és játszik hivatalos felkészülési mérkőzést is a magyar válogatott. A Margitszigeten a már hagyományosnak mondható nyári tornát is megrendezik, ahol júliusban 11. és 13. között három meccset vív meg Varga Zsolt együttese, Franciaország, Olaszország és Japán ellen. Emellett június 30-án Zágrábban a világbajnok horvátok, majd július 19-én Szicíliában a vb-ezüstérmes olaszok ellen mérhetjük fel, hogy hol is tartunk az olimpia előtt, de az Európa-bajnok spanyolokkal is gyakorlunk majd Barcelonában.

A nemzeti együttes július 26-án indul az olimpiára, ahol 28-án vívja az első csoportmérkőzését a házigazda franciák ellen, akiknek rögtön visszavághatunk a dohai vb negyeddöntőjében elszenvedett fájó vereségért. Ezután következnek sorrendben a spanyolok, a japánok, az ausztrálok és a szerbek.

FÓKUSZBAN MÉG A BL FINAL FOUR

A válogatott egyik fele már június 3-án munkába áll a Margitszigeten, a Ferencváros játékosaira és két légiósra vár még egy fontos feladat a szezon végén, ugyanis június 5. és 7. között rendezik meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét, ahol a kupagyőztes és bajnok FTC-Telekom szeretné feltenni a koronát idei teljesítményére. A klubvízilabda csúcseseményének első napján FTC-Novi Beograd és Pro Recco-Olympiakosz elődöntőket rendeznek.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉSI KERETE:

Kapusok: Bányai Márk (Szolnoki Dózsa-Praktiker), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom), Vogel Soma (FTC-Telekom)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (CN Marseille), Burián Gergely (Vasas-Plaket), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Hárai Balázs (Genesys-OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Zugló), Manhercz Krisztián (CN Marseille), Molnár Erik (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Német Toni (FTC-Telekom), Pohl Zoltán (FTC-Telekom), Tátrai Dávid (BVSC-Zugló), Vámos Márton (Olympiakosz), Varga Dénes (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (Genesys-OSC Újbuda), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa-Praktiker), Zalánki Gergő (Pro Recco)

Cikkajánló

Kettős győzelemmel ütöttük ki a Honvédot

Férfi pólósaink 17-6-ra verték a Honvédot, így 36-17-es összesítéssel jutottak be a Magyar Kupa-elődöntőbe.

Erődemonstráció a Honvéd otthonában

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-11-re győzték le riválisukat a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

Rangadóval kezdődik az új szezon

A Magyar Kupa negyeddöntőjében címvédő férfi pólósaink a tavalyi ezüstérmes Honvéddal találkoznak.

Vogel: újra a csúcsra szeretnénk törni

Férfi pólósaink csapatkapitánya a nyári feltöltődése után nyilatkozott a következő szezonok céljairól.

Parázs edzőmeccset nyertünk

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19-15-re győzték le a görög Panathinaikoszt.

Magyar Kupa: a Honvédon át vezet az út a címvédéshez

A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.

Mesteredző lett Nyéki Balázs

A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.

Tornagyőzelemmel indítottuk a felkészülést

17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin