2024. január 25.
VOGEL 1 – több mint egy szám
Nagy mérföldkőhöz érkezett Vogel Soma, aki először viselte a magyar válogatott 1-es sapkáját – INTERJÚ!

Vogel Soma pályafutása során először viselte az 1-es sapkát a felnőtt magyar vízilabda-válogatottban. Bár saját nevelésű játékosunk évek óta első számú kapusnak számít az FTC-ben és Nagy Viktor 2021-es visszavonulása óta a nemzeti együttesben is, eddig mindig a 13-as, illetve a 14-es számot választotta. De nem babonánól…

- A tiszteletem egy formája volt ez az idősebb kapustársaim felé. Gondoltam is Gárdonyi Bandira és Nagy Viktorra, amikor felvettem, hogy remélem, méltónak találnak erre a számra. Próbálok felnőni az 1-es sapkához! A Fradiban természetesen még maradok 13-as és 14-es Szakonyi Dani mellett – mondta Vogel Soma a FradiMédiának.

Hosszú éveken át kiváló párost alkottak Gárdonyi Andrással, aki ma már a kapusedzője Somának a Fradiban és a válogatottban

A nagy pillanat január 24-én, a Franciaország ellen 14-10-re megnyert felkészülési mérkőzésen jött el, ugyanis a még mindig csak 26 éves Soma poszttársa, a 24 éves Bányai Márk volt az aktuális keretben.

- Eszembe jutott, hogy most felvehetem ezt a sapkát, de Katona Norbi (a férfi válogatott csapatmenedzsere) is emlékezhetett erre a „fogadalmamra”, mert megkérdezte üzenetben, hogy akkor most melyik sapkában leszek. Amikor elküldtem neki a választ, akkor kapott el az az érzés, hogy enyém lehet az 1-es. Előtte bele se gondoltam abba, hogy milyen érzelmi töltete van. Aztán a medenceparton, ahol ki vannak készítve a sapkák, még furcsa volt ezért nyúlni, a vízbe ugrás után is megnéztem a számot. A meccs előtt még egyszer-egyszer elkalandozott a gondolatom, de aztán adott egy plusz löketet – emlékezett vissza a történtekre BL-győztes kapusunk.

A szerda esti bemutatásnál még a csapatkapitány, Jansik Szilárd és a kettesben játszó Angyal Dániel is meglepődött azon, hogy a sor elején találkoztak Somával, aki először maga is elfelejtette, hol a helye.

- Amikor felsorakoztunk oldalt, akkor megszokott módon a sor végére álltam. Aztán elindultunk a bemutatásra, és leesett, hogy nekem most elől kellene lennem, így futottam Szili mögé. Amikor észrevettek Danival, viccesen megjegyezték, hogy „mit csinálsz itt?”, aztán gratuláltak mindketten. (A jelenet az M4 Sport közvetítésében ITT látható a videó elején)

Jansik Szilárd és Angyal Dániel gratulál (Fotó: VLV)

A fukuokai hősök többsége, köztük Vogel Soma is itthonról nézte, ahogy a fiatalokkal teletűzdelt magyar válogatott bravúrokat bemutatva legyőzte előbb Olaszországot, majd Szerbiát is, végül pedig a negyedik helyen zárta a zágrábi Eb-t. A kapuban Bányai Márk és Gyapjas Viktor is remek teljesítményt nyújtott, aminek a világ- és Európa-bajnok játékos is örült.

- Jó volt őket látni, hogy ilyen felszabadultan védenek, és tudtak élni a lehetőséggel. Nagyon fontos, hogy van merítési lehetőség Magyarországon kapusokból. (Vogel Soma mellett klubtársa, Szakonyi Dániel, a vb-győztes Lévai Márton, illetve Bányai Márk és Gyapjas Viktor küzd azért, hogy bekerüljön a válogatott keretébe – a szerk.) Mindamellett, hogy mindannyian jó kapusok, nagyon jó emberek, és jó velük együtt dolgozni. Megvan köztünk az összehang, és ez nagyon fontos tényező a csapat szempontjából is – jegyezte meg Vogel Soma. Az biztos, hogy fel van adva a lecke Varga Zsoltnak, hiszen a szövetségi kapitánynak öt kapusból kell kiválasztania kettőt a vb-re, majd nyáron az olimpiára. 

Az FTC-nevelésű 19 éves Gyapjas Viktor világklasszisok ellen parádézott (Fotó: MVLSZ \ Derencsényi István)

A magyar válogatott csütörtöktől vasárnapig Barcelonában, a friss Európa-bajnok spanyolokkal gyakorol, majd február 2-án indul útnak a világbajnokságra Dohába, ahol címvédőként, de már olimpiai kvótával játszhat felszabadultan.

- Azt érzem, hogy mindenki éhes a vízilabdára, és vágyik már a tétmérkőzésekre. Nagyon vártuk az Eb-ről csatlakozó fiatalokat is, hogy együtt készüljünk a vb-re. Magabiztosan és motiváltan fogunk kiutazni Dohába, ahol természetesen a címvédés lesz a célunk – mondta Vogel Soma, a tavaly nyári vb-döntő hőse, aki négy lövést is megfogott a görögök elleni ötméterespárbajban. Ki ne emlékezne az aranyat érő védésre, melyet január elején 2023 sportpillanatának választottak az Év Sportolója Gálán. 

Cikkajánló

Maratonfutásra készül az 50 éves Hesz Máté

Vízilabdaszakosztályunk vezetője az elmúlt időszak sikereiről és a célokról is beszélt a FradiMédiának.

Könyvet írt a Fradi pólósainak erőnléti edzője

A 120 éves terv címen írt könyvet Pozsonyi Zsolt, az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának erőnléti edzője.

Jansik Szilárd: "Nyerünk mi még!"

Játékosaink értékelték az elvesztett Eb-döntőt Belgrádban - VIDEÓ!

Eb-ezüst a belgrádi katlanban

Nem bírt a házigazda olimpiai bajnokkal és 10-7-re kikapott a döntőben a magyar válogatott.

Magyar–szerb finálé: Vogelék szeme az aranyérmen

20:30-tól ugrik vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott az Európa-bajnoki döntőben, Belgrádban.

„Büszkévé akarjuk tenni Magyarországot” – Manhercz

A nagyszerű görögök elleni elődöntő után értékeltek magyar válogatott játékosaink.

Bravúros második félidővel ott vagyunk az Eb-döntőben!

15-12-re nyert vízilabda-válogatottunk a görögök ellen, így újra aranyért küzdhetünk a kontinensviadalon.

Vogelék vezérletével kiütöttük az Eb-címvédőt

A spanyolok ellen megnyert ötméterespárbaj után jutott be az Eb elődöntőjébe a magyar válogatott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin