Szombaton óriási sikert aratott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, amely 8-6-ra legyőzte a Catania együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel, 19-15-ös összesítéssel története során először bejutott a Final Fourba. A fantasztikus teljesítmény után Matajsz Márk csapata megérdemelten ünnepelhetett, de sok idejük nem maradt a pihenésre, hiszen hétfőtől már gőzerővel készült a következő kihívásra.
Szerdán ugyanis kezdetét veszi a MOL női vízilabda OB I elődöntője, ahol az alapszakasz-győztes Ferencváros az Egerrel csap össze. A párharc az egyik csapat hetedik megszerzett pontjáig tart, és az alapszakasz eredményeinek köszönhetően a Fradi 6-0-s előnyből indulhat, mivel mindkét mérkőzését megnyerte a hevesiek ellen. Az őszi találkozón még szoros csatában 8-6-ra nyertek a zöld-fehérek idegenben, míg március elején fölényes, 17-6-os győzelmet arattak. Fontos azonban megjegyezni, hogy az egriek egyik kulcsjátékosa, Szilágyi Dorottya, valamint a második gyermekének születése után visszatérő Czigány Dóra akkor nem ugrottak vízbe. Az ő jelenlétük ezúttal jelentősen erősítheti az ellenfelet, így a Ferencváros keményebb csatára számíthat.
FTC-EGER NŐI ELŐDÖNTŐ
1. mérkőzés | április 2., szerda 19:00 – Népliget
2. mérkőzés (ha szükséges) | április 5., szombat 16:30 – Eger
A másik ágon az UVSE és a Dunaújváros találkozik egymással, ott a címvédő 5-1-es állásról indul. A lilák az alapszakaszban először magabiztosan nyertek, majd a második találkozón csak ötméterespárbaj után tudtak felülkerekedni. Amennyiben Benczur Márton együttese ismét győzni tud, és a Fradi is behúzza az elődöntő első mérkőzését, akkor már szerda este kialakulhat a döntő párosítása.
Izgalmas és kemény FTC-Eger mérkőzés várható tehát szerda este 19:00-kor a Népligeti uszodában, ahol a cél egyértelmű: egy lépéssel közelebb kerülni a bajnoki címhez! Gyertek, és szurkoljunk együtt a csapat sikeréért!
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Elődöntő 1. mérkőzés, 2025. április 2., szerda 19:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – ONE EGER
Jegy: 2500 Ft
Közvetítés: Élőben a FradiMédia YouTube csatornáján.
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.