2026. május 20.
Bajnoki címvédésre készül női csapatunk
Az FTC-Telekom a BVSC-vel vív három győzelemig tartó párharcot a női vízilabda OB I fináléjában.

A CÉL A TÖRTÉNELMI DUPLA

A magyar női vízilabda történetében először rendeznek FTC-BVSC bajnoki döntőt, ahol három meccset kell megnyerni a trófea megszerzéséhez. A Ferencváros sorozatban harmadszor jutott fináléba, tavaly nyerte fennállása első aranyát, így most az első címvédésére hajt. Ráadásul először duplázhat Matajsz Márk együttese, ami azt jelenti, hogy egy szezonon belül a Magyar Kupában és az OB I-ben is a legjobb lehet, ami tavaly a kupa-ezüst miatt nem sikerült. A BVSC 2017 után küzdhet ismét a bajnoki címért, amelyet összesen ötször nyert meg női csapatuk, legutóbb 1993-ban, így a zuglói klub számára is óriási jelentőséggel bír ez a párharc. 

A FINÁLÉ ESÉLYE A FERENCVÁROS

Mindkét, ebben a szezonban vívott egymás elleni mérkőzését a címvédő nyerte meg. Az alapszakaszban a Népligetben 15-11-re győztük le a sárga-kékeket, majd a középszakaszban kiütéses, 23-10-es sikert arattunk idegenben. A két együttes a nemzetközi kupában hangolódott a fináléra, és amíg a Fradi sikerrel vette az UVSE elleni BL-negyeddöntőt, és bejutott a Final Fourba, addig a BVSC elvesztette a Catalunya elleni párharcot az Eurokupa elődöntőjében. Ráadásul úgy, hogy az első meccs 13-13-as döntetlenje után otthon kaptak ki a spanyoloktól 11-4-re. 

Három meccset kell nyerni tehát a trófeához, az első mérkőzésre csütörtökön kerül sor a Népligetben 19 órától, vasárnap 16 órától pedig rögtön jön a második felvonás a Szőnyi úton, míg a harmadik találkozóra a Komjádiban kerül sor május 31-én 16:15-től. Izgalmas lesz, hiszen ne feledjük, hogy a korábbi vezetőedzőnk, Béres Gergely által vezetett BVSC nagy ellenfelünket, az UVSE-t ütötte ki az elődöntőben, így Vályi Vandáéknak a maximumot kell nyújtaniuk a párharc során.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Döntő 1. mérkőzés – 2026. május 21., csütörtök 19:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM – BVSC-MANNA ABC

Jegyek: 4000 Ft | megvásárolható az Eventimen

Élő közvetítés: M4 Sport

 

A párharc további menetrendje:

Döntő 2. mérkőzés – 2026. május 24., vasárnap 16:15

Budapest, Laky Károly Uszoda

BVSC-MANNA ABC – FTC-TELEKOM

 

Döntő 3. mérkőzés – 2026. május 31., vasárnap 16:15

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM – BVSC-MANNA ABC

"
"
Cikkajánló

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

Jön a tavalyi elődöntő visszavágója a BL-döntőért

Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.

Leimeter Dóra: A célunk, hogy érmet szerezzünk

A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!

Világklasszisunk a divatban is diktálja a tempót

Ismerjék meg vízilabdázónk, Elefteria Plevritu különleges oldalát a ruhák és a fotózás világából - VIDEÓ!

Először védett címet az FTC-Telekom női csapata!

Pólósaink 19-8-ra nyerték meg a harmadik meccset a BVSC ellen, és szerezték meg a második bajnoki címüket.

Bombahír – Keszthelyi Rita játszik a vasárnapi döntőn

Az FTC-Telekom világklasszisa keményen edzett sérülése után, hogy játszhasson a szezon legfontosabb meccsein.

„Már csak egy győzelemre vagyunk a bajnoki címtől”

Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya nyilatkozott a 16-11-re megnyert második bajnoki döntő után – INTERJÚ!

Újabb Fradi-siker, egy győzelemre van a bajnoki cím

A döntő második meccsén nehezebben nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, de közel került a címvédéshez.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin