2019. november 16.
Dunaújvárosban ért véget a sorozatunk
Az FTC-Telekom Waterpolo szombaton az első vereségét szenvedte el a női OB I aktuális kiírásában.

Női pólócsapatunk második rangadóját vívta a héten az OB I-ben, csütörtökön ugyanis a címvédő UVSE együttesét fogadta az FTC-MVM Sportközpontban. Noha akkor a hetedik bajnoki mérkőzésünkön először veszítettünk pontot, bravúros eredményt, 12-12-es döntetlent értünk el, megszakítva az UVSE három éve tartó, 66 meccset számláló győzelmi szériáját.

Szombaton újabb feladat következett, a hét forduló után hibátlan, így éllovas Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vendégei voltunk. Ellenfelünk felújítás miatt sokáig „albérletben” játszotta hazai meccseit (februárban még a III. kerületben látott vendégül minket), ám a Fradit már a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában fogadta. Az újvárosiakkal kapcsolatban egyébként friss tapasztalataink lehettek, legutóbb ugyanis október 27-én a Magyar Kupában találkoztak a csapatok. Akkor a Dunaújváros győzött 10-8-ra.

Szombaton a házigazda bekezdett, már 3-0-ra is vezetett, amikor szépíteni tudtunk, 8 perc után 3-1-es hátrányban voltunk. A második negyed 1-1-es döntetlenje után a harmadik nyolc perces szakasz végére Kövesdi Vivien és Illés Anna góljainak köszönhetően egalizáltunk (6-6), ám a végét a hazai csapat bírta jobban – a Dunaújvárosi Egyetem együttese végül 9-7-re nyert, így továbbra is őrzi 100 százalékos mérlegét. Az FTC-Telekom Waterpolo nyolcadik idénybeli bajnokiján először maradt pont nélkül az OB I-ben.

A Fradira a következő körben is rangadó vár, november 23-án a mögöttünk egy ponttal lemaradva negyedik BVSC-t látjuk vendégül.

NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 8. forduló, 2019.11.16., szombat

Dunaújváros, Fabó Éva Sportuszoda

Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics–FTC-Telekom Waterpolo 9-7 (3-1, 1-1, 2-4, 3-1)

Gólszerzőink: Kövesdi Vivien (2), Illés Anna Krisztina (2), Tóth Csabai Dóra, Máté Zsuzsanna, Muzsnay Fanni

"
"
Cikkajánló

Megszakítottuk a címvédő 3 éves sorozatát!

Döntetlent ért el az FTC-Telekom az UVSE ellen, így pontot rabolt a címvédőtől és továbbra is veretlen.

Szép helytállás, de vereség az első nemzetközi meccsen

Női vízilabdacsapatunk első nemzetközi meccsén 14-11-re kikapott az Utrechttől.

Gerendás Matilda: „Köszönöm a Ferencvárosnak”

Korábbi vízilabdázónk is elnöki elismerő oklevelet vehetett át az Universiade megnyeréséért.

„Menekült” az uszodából, mára vb-ezüstérmes kapus lett

Neszmély Boglárkának egy fogócska változtatta meg a karrierjét, ráadásul nem is a kapuban kezdett - VIDEÓ

Vereséggel zártuk a BL-t

Fordulatos meccsen 9-8-ra kikapott az FTC női vízilabdacsapata Egerben.

Zárjuk győzelemmel a BL-t!

A BL-ben tét nélküli lesz az Eger-FTC csata, de a női ob I rájátszása miatt nem mindegy az eredmény.

A Szentes sem okozott gondot

18-7-re nyert idegenben az FTC-Telekom női pólócsapata a bajnokságban, ezzel őrzi első helyét a tabellán.

Kötelező győzelemért utazunk Szentesre

Még utoljára ellenfélként néz szembe női pólócsapatunkkal az FTC leendő vezetőedzője, Matajsz Márk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin