2024. január 6.
EB 2024: kikaptunk a vb-címvédő hollandoktól
A magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzésén sem járt sikerrel a kontinenstornán.

Nehéz helyzetbe került a magyar női vízilabda-válogatott, hiszen a görögök elleni vereség után a világbajnok hollandok következtek Mihók Attila és Cseh Sándor második tétmeccsén a csapat élén. A feladat tehát adott volt, a friss vb-győztest kellett felülmúlnia Kurucz-Gurisatti Grétáéknak. Négy FTC-játékost neveztek a második csoportmeccsre, Kuna Szonja kivételével Kurucz-Gurisatti, Vályi Vanda, Leimeter Dóra és Neszmély Boglárka is a keretben volt.

Bizonyította is ellenfelünk, hogy nem érdemtelenül nyertek Fukuokában aranyérmet, hiszen vezetést szereztek, és hiába egyenlítettünk, 4-1-es hátránnyal fejeztük be az első negyedet. Az Eb-házigazdák pedig ugyanolyan lendülettel folytatták a mérkőzést, ahol abbamaradt, mivel már 5-1 állt az eredményjelzőn.

Innen kezdtünk el visszakapaszkodni, 5-1 után Rebecca Parkes, Kurucz-Gurisatti és Garda Krisztina góljával már 5-4 volt a félidőben, így lendületből várhattuk a második felét a mérkőzésnek. Azonban nem sikerült közelebb kerülni a házigazdákhoz, sőt, növelték is az előnyt a hollandok, 10-8-ról kellett belemennie az utolsó csatába a magyaroknak, amihez Leimeter Dóra is hozzájárult egy találattal.

A mérkőzés viszont már idő előtt eldőlt a hazaiak javára, ehhezvalamelyest hozzájárult egy érdekes bírói ítélet is. Történt ugyanis, hogy sikerült újra visszazárkozni egy gólra, de 11-10 után úgy döntöttek a játékvezetők, hogy videóbíró segítségével visszanézik a magyar gólt megelőző Magyar Alda-védést. Végül hosszas töprengés után megadták a hollandok találatát tévesen, ugyanis a visszajátszásból tisztán kivehető volt, hogy a labda nem haladt át a levegőben a képzeletbeli gólvonalon, mert az UVSE kapusa vedett. Így viszont 11-10 helyett 12-9 lett az állás a hazaiak javára…

FRISSÍTÉS: A Total Waterpolo nemzetközi szakportál több vitatott eset miatt utánajárt, hogy mi számít pontosan gólnak, ugyanis nagy port kavart a szurkolók körében például a hollandok találata is. A szabály szerint a labdarúgással ellentétben vízilabdában ez a lövés gólnak számít, mert a labda a kapufa külső élén áthaladt, így helyesen változtatta meg döntését a játékvezető a VAR után.

Az említett szituációt ITT lehet megtekinteni.

Végül 14-11-es végeredménnyel szenvedtünk el vereséget második mérkőzésünkön az Eb-n. Folytatás vasárnap 20 órától Horvátország ellen.

 

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – NŐI TORNA

Hollandia, Eindhoven

Csoportkör, 2. mérkőzés – 2024. január 6., péntek 19:00

HOLLANDIA-MAGYARORSZÁG 14-11 (4-1, 1-3, 5-4, 4-3)

Gólszerzőink: Garda 3, Keszthelyi-Nagy 3, LEIMETER, KURUCZ-GURISATTI, Szilágyi, Parkes, Faragó 1-1

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin