2025. április 25.
Egy hét a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig
Az FTC női csapata újoncként utazik a pireuszi Final Fourra, ahol a spanyol Sant Andreuval küzd meg először.

Egyetlen magyar klub sem volt képes arra, amit az FTC elért, hiszen egy szezonon belül a női és a férfi vízilabdacsapatunk is bejutott a Bajnokok Ligája végjátékába. Ugyanakkor nem elégszünk meg a részvétellel, mindkét négyes döntőben győzni akarunk!

A legjobbak harca a trófeáért

A nőknél egy hét múlva, május 2-3. között rendezik meg a Final Fourt a görögországi Pireuszban, ahová a négy csoportgyőztes jutott be, vagyis a legerősebb csapatok küzdenek meg a trófeáért. Már az elődöntők párosítása is komoly izgalmakat ígér: egy ágra került ugyanis a két favorit, a címvédő Sabadell és a házigazda Olympiakosz, akik tavaly döntőt játszottak. A Final Four-újonc FTC-Telekom pedig az előző szezon bronzérmesével, a Sant Andreuval csap össze. Érdekesség, hogy már találkoztunk az idényben a spanyol csapattal, amelyet a BL-selejtező utolsó napján egy izgalmas meccsen 9-8-ra sikerült legyőzni.

"Örömjáték kell, hogy legyen!” - adta ki a jelszót Vályi Vanda, hiszen azt érdemes figyelembe venni, hogy papíron talán a Ferencváros a legesélytelenebb. Női pólósaink a csapat 2017-es fennállása óta most először jutottak el ilyen sokáig a legrangosabb kupaporondon, ezzel szemben riválisaink jóval tapasztaltabbak ezen a szinten és gyakorlatilag állandó résztvevői a négyes döntőnek. Vályi viszont bízik abban, hogy a Fradira idén jellemző pozitív hozzáállással, győzni akarással és lelkesedéssel képes lesz ledolgozni ezt a hátrányt, és jó mérkőzéseket játszhatnak, ráadásul – ahogy ilyenkor mondani szokták – két nap alatt bármi megtörténhet…

Balról jobbra: Vályi Vanda, Eleftheria Plevritu, Neszmély Boglárka, Leimeter Dóra és Noa de Vries

Egerben hangolódik a nagy megmérettetésre Matajsz Márk együttese. A közvetlen felkészülés ezen a héten kezdődött a Final Fourra teljes kerettel, mivel a Világkupa Szuperdöntőjében 5 Fradi-játékos is részt vett. Leimeter Dóra, Neszmély Boglárka, Vályi Vanda, Noa de Vries, és Eleftheria Plevritu is éremmel, valamint pozitív élményekkel tért haza. Legfőképp görög klasszisunk töltődött fel a klubszezon legfontosabb szakaszára, hiszen hosszú idő után nyert trófeát válogatottjával, ráadásul csapatkapitánykét tette ezt. Plevritu később csatlakozott az egri edzőtáborba, megérkezéskor viszont tortával fogadták Kurucz-Gurisatti Grétáék, hiszen a napokban ünnepelte 28. születésnapját.

A jövő hét folyamán többször is foglalkozunk majd női csapatunkkal, a Fradi Média stábja pedig a Final Four helyszínéről tudósít majd.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA – NÉGYES DÖNTŐ

Elődöntő – 2025. május 2., péntek

Görögország, Pireusz

17:30 CN SABADELL (spanyol) – OLYMPIAKOSZ (görög)

19:15 SANT ANDREU (spanyol) – FTC-Telekom (magyar)

Élő közvetítés: az m4sport.hu és European Aquatics oldalán (1 euro) 

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin