A bajnokság lebonyolításának köszönhetően női vízilabdacsapatunk könnyebb bajnoki mérkőzésekkel kezdi az idényt. Az alapszakasz elején az előző szezon dobogósai a tavaly alsóházban játszó együttesekkel meccselnek, így elkerülhetetlenek a nagyarányú győzelmek. A harmadik fordulóban a 2025/2026-os kiírás nyolcadik helyezettjével, a Győrrel mérkőznek meg Matajsz Márkék idegenben, szeptember 19-én.
KÉT HÚSZGÓLOS GYŐZELEM
A szezon Szentesen kezdődött, ahol 26-6-ra győztünk, majd nem álltak meg Eleftheria Plevrituék, és a Népligetben 26-2-vel ütöttük ki a KSI-t. Ezeken a mérkőzéseken vegyes keretekkel ugrottunk vízbe, hiszen tapasztalt klasszisainknak még adagolja a terhelést az edzői stáb, illetve sok fiatal is szerepet kapott a győztes összecsapásokon.
A győriek 18-9-es vereséget szenvedtek az UVSE-től hazai medencében, majd a BVSC ellen már szorosabb mérkőzést játszottak, amelyen a végén húztak el a zuglóiak, és 15-8-ra győztek. Tavaly a nyitófordulóban vendégeskedtünk mostani ellenfelünknél az alapszakaszban, akkor 14-2-nél kissé kiengedtünk, és végül 17-6-os sikert arattunk.
Ezúttal is fiatalított kerettel utazik Matajsz Márk együttese, amelynek jó felkészülés lesz a mérkőzés Petrovai Márton mindig nagyot küzdő csapata ellen.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 3. forduló – 2026. szeptember 19., szombat 14:00
Győr, Aqua Sport központ
UNI-GYŐR GYVSE – FTC-TELEKOM WATERPOLO
Jegyek: Felnőtt 1300 Ft, diák/nyugdíjas 700 Ft – megvásárolható a helyszínen
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.