2026. július 25.
Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

A magyar női vízilabda-válogatott a Spanyolország és Hollandia ellen nüanszokkal elveszített mérkőzések után Kína ellen abszolút esélyesként zárhatta győzelemmel a Világkupa-Szuperdöntőt. Ebben ezúttal is öt FTC-játékos volt Cseh Sándor szövetségi kapitány segítségére.

5-0-S VÁLASZ A JÓ KÍNAI KEZDÉSRE

Ezúttal is nehézkesen indult a mérkőzés, és 2-1-re vezetett az ázsiai együttes, de többek között Keszthelyi Rita és Vályi Vanda góljaival 6-2-re fordítottunk a második negyed közepére, és innentől kezdve már végig magunk mögött tudhattuk ellenfelünket.

Többször is úgy tűnt, hogy esetleg kiszakadhat a gólzsák: a harmadik játékrészben új igazolásunk, Horváth Zsófi 10-5-re módosította az állást, ugyanakkor nagyot küzdöttek a kínaiak, és nem hagyták, hogy nagyon elhúzzunk.

Az utolsó nyolc perc gólcsendje végül 12-8-as végeredményt hozott. Ezzel a hetedik helyet szerezte meg a magyar válogatott a Világkupán, és értékes tapasztalatokat gyűjtve kezdheti meg ősszel a felkészülést a jövő évi budapesti világbajnokságra.

VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ SYDNEY 2026 – NŐI VÍZILABDA TORNA

Helyosztók, 2026. július 25., szombat 3:30 (magyar idő szerint)

KÍNA – MAGYARORSZÁG 8-12 (2-4, 2-3, 3-3, 1-2)

Gólszerzőink: Hajdú 3, Vályi 2, Faragó 2, Garda 2, Keszthelyi, Horváth, Varró

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

Fájó vereséggel szakadt meg női pólósaink nagy sorozata

8-7-re elvesztette a Világkupa-negyeddöntőt Sydney-ben a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin