2025. január 27.
Immár Vályival a csapatban jön 2025 első bajnokija
A BL-negyeddöntőbe jutó FTC női pólósai kedd este a Szegedet fogadják a Népligetben.

Éppen, hogy csak elkezdődött a 2025-ös meccsdömping, máris óriási sikert ért el múlt hétvégén az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, miután idegenben 14-11-re megnyerte a Padova elleni negyedik csoportmeccsét is a Bajnokok Ligájában, ezzel pedig sikerült először bejutni a legjobb nyolc közé a legrangosabb kupaporondon. Túl sok ideje azonban nincs a mieinknek az ünneplésre, hiszen ezen a héten a magyar bajnokság is folytatódik, és két meccset is játszunk.

A tabellát veretlenül vezető FTC kedd este a nyolcadik helyen álló Szegedet fogadja a Népligetben. A zöld-fehérek legutóbb október közepén találkoztak a tisza-partiakkal, akkor idegenben nagy fölénnyel 15-4-re nyertek a mieink. Ezúttal is hasonlóan gólerős játékra számíthatunk Matajsz Márk együttesétől, és ahogy azt már korábban megszokhattuk vezetőedzőnktől, így ismét több fiatalnak ad majd lehetőséget a bizonyításra. Azonban még rejteget izgalmakat ez a forduló számunkra…

VÁLYI ÚJRA A KERETBEN!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, valamint kétszeres világbajnoki ezüstérmes vízilabdázónk, Vályi Vanda decemberben újra edzésbe állt nyári vállműtétje után. Padovában még csak a lelátóról biztatta társait, de a kedd esti mérkőzésen már ő is sapkát fog húzni, és a szezonban először játszik majd a Ferencvárosban.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 11. forduló, 2025.01.28., kedd 20:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO - SEQOMICS SZEGED

Jegyek: 1500 Ft

Nincs közvetítés

"
"
Cikkajánló

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

A Népligetben is legyőznénk az UVSE-t

A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.

Bebiztosítottuk a továbbjutást a BL-ben

Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin