Az előző idény utolsó meccse után nem csak a bronzcsata elvesztése miatt szomorkodtak a Ferencváros női vízilabdázói, hanem azért is, mert a dobogó mellett a nemzetközi kupaindulásról is épphogy lecsúsztunk. Néhány hete azonban jött a hír, hogy a LEN felajánlott még egy helyet a Magyar Vízilabda Szövetségnek, így a 2019/2020-as szezonban három helyett négy magyar csapat indulhat a legrangosabb európai kupasorozatban. Mivel az UVSE, a Dunaújváros és a BVSC mögött együttesünk zárt a negyedik helyen, ezért a bajnoki végeredmény alapján az FTC-Telekom kapta meg a lehetőséget arra, hogy szerepljen az Euroligában.
„Örömmel fogadtuk a hírt és természetesen már beadtuk a nevezést a LEN-nek. Ez egy nagyon nagy lehetőség a Fradi női csapatának arra, hogy kipróbálja magát az Euroligában, ahol még többet fejlődhet. A mostani még csak a harmadik szezonunk lesz, egyúttal az első a nemzetközi kupaporondon, így egyelőre szeretnénk megszokni a légkört, a játékvezetést, az utazásokat és a sűrűbb programot. A lányok is nagyon örülnek a lehetőségnek és plusz motivációt ad nekik, hogy a bajnokság és a Magyar Kupa mellett az Euroligában is megmérettetik magukat.” – mondta Béres Gergely, az FTC-Telekom Waterpolo női együttesének vezetőedzője.
Mivel a nevezési határidő augusztus 31-e, ezért még nem kaptunk információt arról, hogy milyen lebonyolítási rendszerben zajlik majd az Euroliga 2019/2020-as szezonja. Ami biztos, hogy szeptember 28-án rendezik a női vízilabda ob I első fordulóját, melyben az FTC a Tatabányát fogadja a Népligeti uszodában. Ez azt jelenti, hogy új igazolásaink hazai közönség előtt mutatkozhatnak be a Fradiban.
Vásárold meg az új szurkolói bérletet és biztosítsd a helyed az FTC-Telekom Waterpolo női és a férfi csapatának összes hazai mérkőzésére. További részleteket ITT olvashatsz!
A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.
Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.
A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.
16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.
15-11-re nyertek a BVSC ellen az FTC-Telekom női pólósai, akik remek formában utaznak a szombati BL-meccsre.