2024. január 8.
Jobbulást, Gréta!
Nem súlyos Kurucz-Gurisatti Gréta szemsérülése, de hétfőn kiderül játszhat-e még a vízilabda Eb-n.

Szemsérüléssel kórházba szállították Kurucz-Gurisatti Grétát, akinek a 17-2-re megnyert horvátok elleni Európa-bajnoki meccsen kaptak bele a szemébe. A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első vizsgálatok alapján nem súlyos az FTC és a válogatott klasszisának sérülése. Hétfőn kora délután egy specialista is megvizsgálja Grétát, és ezt követően derül ki a végleges diagnózis, illetve az, hogy mikor mehet legközelebb vízbe.

Gurisatti Gyula, a játékos édesapja az FTC vízilabda Facebook-oldalán számolt be lánya állapotáról: Gréta szeme bevérzett, fájdalomcsillapítót és egy nagy kötést kapott a szemére, de ennél komolyabb beavatkozásra nem volt szükség. Az édesapa bízik benne, hogy lánya medencébe szállhat még az Európa-bajnokságon.

A horvátok elleni mérkőzés után a magyar női vízilabda-válogatott egyik szövetségi kapitánya, Mihók Attila is nyilatkozott a sérülésről. „Azt terveztük, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de azt nem, hogy játékost fogunk veszíteni rajta. Grétát kórházba kellett szállítani, és úgy láttam, hogy súlyosabb a szemsérülése. A horvát center egyszerűen belekapott a szemébe, mindenre kiállítás adnak, itt meg most kiverjük egymás szemét, nem bánnám, ha nem így lenne” – mondta a szakember a találkozót követően az MTI-nek.

A magyar csapat két vereséggel és egy győzelemmel csoportja harmadik helyén végzett az eindhoveni Európa-bajnokságon, ahol hétfőn Csehország ellen játszik 20 óra 30 perctől a nyolcaddöntőben. Győzelem esetén a nagy rivális olaszokkal kellene megküzdenie a mieinknek a legjobb négy közé jutásért.

"
"
Cikkajánló

Leimeter Dóra: A célunk, hogy érmet szerezzünk

A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!

Világklasszisunk a divatban is diktálja a tempót

Ismerjék meg vízilabdázónk, Elefteria Plevritu különleges oldalát a ruhák és a fotózás világából - VIDEÓ!

Először védett címet az FTC-Telekom női csapata!

Pólósaink 19-8-ra nyerték meg a harmadik meccset a BVSC ellen, és szerezték meg a második bajnoki címüket.

Bombahír – Keszthelyi Rita játszik a vasárnapi döntőn

Az FTC-Telekom világklasszisa keményen edzett sérülése után, hogy játszhasson a szezon legfontosabb meccsein.

„Már csak egy győzelemre vagyunk a bajnoki címtől”

Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya nyilatkozott a 16-11-re megnyert második bajnoki döntő után – INTERJÚ!

Újabb Fradi-siker, egy győzelemre van a bajnoki cím

A döntő második meccsén nehezebben nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, de közel került a címvédéshez.

Egy lépésre kerülhetünk a címvédéstől

A hazai győzelem után a BVSC-hez látogat az FTC-Telekom női pólócsapata a bajnoki döntő második meccsére.

Magabiztos győzelemmel kerültünk előnybe a döntőben

15-8-as BVSC elleni sikerrel kezdték az FTC-Telekom női pólósai a bajnoki finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin