2026. szeptember 11.
Jön az első tétmeccs a Népligetben
Női pólósaink a KSI-t fogadják hazai medencében a bajnokság második fordulójában.

A Fradi-szurkolók már kilátogathattak a férfi csapat hivatalos edzőmérkőzésére a Panathinaikosz ellen, de most tétmérkőzést is láthatnak a Népligetben. Szeptember 12-én, szombaton a KSI-t fogadják női pólósaink a második bajnoki fordulóban.

KIÜTÉSSEL KEZDTÜNK IDEGENBEN

Az előző héten Szentesen vendégszerepeltek Matajsz Márkék, ahol 26-6-ra győztek, ráadásul úgy, hogy több fiatal is szerepet kapott, és minden mezőnyjátékos betalált. Ezt követően egy csapatépítő program következett, de hétfőtől ismét a munkán és a finomhangoláson volt a hangsúly.

A KSI az első fordulóban a BVSC-t fogadta, és 23-8-as vereséget szenvedett. Az előző idényben a kilencedik helyen végeztek, így nekik nem az első mérkőzések során kell kivívniuk a bent maradásukat a dobogós csapatok ellen. Tavaly októberben szintén a Népligetben találkoztunk velük, amikor 25-8-as győzelmet arattunk az akkor debütáló Keszthelyi Rita öt góljával.

A mérkőzés kimenetele minden bizonnyal nem lesz kérdés, de Matajsz Márkot leginkább a játék és a begyakorolt taktikai elemek fogják érdekelni, így biztosan gólgazdag játékot láthatunk majd Bea Ortizéktól.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 2. forduló – 2026. szeptember 12., szombat 13:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – KSI SE

Jegyek: 3000 Ft | elővételben is megvásárolható az Eventimen

Élő közvetítés: nincsen

 

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes közvetítéseivel (többek között a Panathinaikosz elleni edzőmérkőzés is visszanézhető), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, csatlakozni pedig a következők szerint lehet.

Keresse fel a FradiMédia YouTube csatornáját! (Ha még sosem járt felénk, akkor először a www.youtube.com oldalon a keresőmezőbe kell beírni, hogy FRADIMÉDIA. Ezt követően rákattintani a csatorna nevére.) A következő lépésben a CSATLAKOZÁS (vagy angol nyelv esetén JOIN) opciót kell választani, majd megjelenik a 899 forintos havi díj fizetése. Ezt követően a kártyaadatok, illetve PayPal-fiók megadása után megtörténik a fizetés és már klubtagja is YouTube-csatornánknak. A klubtagság a befizetéstől számított egy hónapig érvényes, és díja a befizetéstől számított egy hónap után automatikusan megújul. A tagságról bármikor leiratkozhat, de az adott számlázási időszak végéig még van hozzáférése a tartalmakhoz. Érdemes csatlakozni, és közelebb kerülni a Fradihoz, mint valaha! Részletek ITT!

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin