2026. február 3.
Keszthelyi: „Elképesztő tartás és erő van bennünk”
A világbajnokot legyőzve jutott be az Európa-bajnokság döntőjébe a magyar női vízilabda-válogatott.

10 év után jutott be az Európa-bajnokság döntőjébe az öt FTC-játékost is soraiban tudó magyar női vízilabda-válogatott, amely óriási csatában, ötméterespárbaj után győzte le a favorit Görögországot. Azt a csapatot, amelytől tavaly a Világkupa és a világbajnokság fináléjában is kikaptunk. A hatalmas siker után Keszthelyi Rita nyilatkozott az M4 Sportnak.

- Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert fantasztikus teherbírásunk volt az egész mérkőzés alatt, és én is úgy éreztem volna, hogy nem igazságos, hogyha nem mi jutunk tovább. Ez egy elképesztően jó mérkőzés volt, és fantasztikus, hogy helyén volt a szívünk, az eszünk, és fegyelmezettek voltunk. Ilyen mérkőzéseket játszani, és akár, ha visszatérünk a hollandra, a spanyolra, azok is jó mérkőzések voltak, jó volt azokat is lejátszani. Nagyon örülök annak, hogy sikerült megvernünk a görögöket, mert amikor már kikaptunk a hollandoktól, én mondtam, hogy így, vagy úgy, de a görög válogatottat meg kellett volna vernünk ahhoz, hogy Európa-bajnokok lehessünk. Megtettük az első lépcsőfokot, úgyhogy innentől kezdve, csak előre! – nyilatkozta az elődöntő legértékesebb játékosának megválasztott Keszthelyi.

Az FTC klasszisa azt élvezte a legjobban ebben a mérkőzésben, ahogy fogalmaz, érzik egymás rezdülését, és ez ad erőt a csapatnak egy ilyen heroikus küzdelemben.

- Hihetetlen flowban játszottunk. Én azt gondolom, hogy tényleg minden rezdülését éreztük a másiknak. Így nagyon-nagyon jó érzés játszani. Élvezzük szerintem minden egyes pillanatát egy labdaszerzésnek is, és azt is, amikor már nincsen oxigéned, de fel kell úszni, és tudod, hogy a másikért úszol fel, hogy hátha ő helyzetben lesz. Úgyhogy elképesztő tartás és csapaterő van bennünk.

A magyar válogatott ellenfele az Eb-címvédő Hollandia lesz a csütörtöki döntőben, amelyet magyar idő szerint 20:15-kor rendeznek Funchalban. Keszthelyi Rita zárásként arról is beszélt, hogy szerinte milyen mentalitás kell a sikerhez.

- A mai mérkőzésnek is az volt a kulcsa, hogy nem álltunk úgy hozzá, hogy ez egy elődöntő, vagy hogy hogyan tovább, hanem úgy álltunk hozzá, hogy ez is csak egy mérkőzés. 10 évvel ezelőtt is úgy nyertük meg az Eb-t, hogy akár másnap játszhattunk volna még egy mérkőzést, mert azzal a mentalitással mentünk bele, hogy ez is csak egy mérkőzés lesz. Adjál ki apait-anyait ugyanúgy, ahogy a mai mérkőzésen tettük most, és meglátjuk, mi lesz az a végeredmény, mert ezt nem tudhatjuk. De ha mindent kiadsz magadból, akkor tükörbe tudsz nézni és a társaid szemébe.

Utoljára 2016-ban ünnepelhetett Európa-bajnoki címet a magyar női vízilabda-válogatott, amely Keszthelyi Ritával a csapatban Hollandiát győzte le a belgrádi torna döntőjében.

Fotó: MVLSZ / Derencsényi István

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / FUNCHAL 2026

Elődöntő, 2026. február 3., kedd 18:15 (magyar idő szerint)

GÖRÖGORSZÁG - MAGYARORSZÁG 11–12 (1-3, 2-1, 2-2, 3-2) – ötméteresekkel 3-4

Gólszerzőink: Keszthelyi 2, Garda 2, Leimeter, Faragó, Sümegi, Tiba 1-1

"
"
Cikkajánló

Végig vezetve vertük az Európa-bajnokokat

A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-es sikerrel kezdte meg a Világkupa-döntőre való felkészülést.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt

Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin