Mint ismert, a magyar női vízilabda-válogatott elképesztő teljesítményt nyújtva ezüstérmet szerzett a Dohában megrendezett világbajnokságon. A hat FTC-játékost is soraiban tudó válogatott szombat délután szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol Leimeter Dóra és Neszmély Boglárka is megosztotta élményei a FradiMédiával.
Február 19-én, hétfőn a Magyar Vízilabda Szövetség egy sajtótájékoztatón köszöntötte az ezüstérmet nyert csapatot. A szövetség elnöke, a kétszeres olimpiai- és kétszeres világbajnok Madaras Norbert megköszönte az ezüstérmet a női csapatnak, valamint az is hozzátette, hogy most kijött az, ami Eindhovenben az Eb-n nem, a kapitányváltástól remélt stabil játék.
- Van egy ideálishoz közeli állapot, de azt nem szabad alapnak venni. Nulláról kell indulni, hogy eljuthass a döntőig – zárta gondolatait Madaras Norbert.
Mihók Attila szövetségi kapitány elmondta, csapata elérte azt a szintet, amit erre az időszakra remélt, de ez néhány héttel ezelőtt még nem így volt. Azt is hozzátette, hogy az volt a legfontosabb, hogy sikerült megragadniuk azokat az esélyeket, azokat a pillanatokat, amelyek mérkőzéseket képesek eldönteni.

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.
Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.