Kétszer is felálltak háromgólos hátrányból, majd 14-12-es vezetésnél másfél perccel a vége előtt már fél kézzel fogták is a BL-trófeát női pólósaink, akik végül drámai körülmények között ötméterespárbajban vesztették el a máltai döntőt az Olympiakosz ellen. Játékosaink mérhetetlen csalódottsággal vették át az ezüstérmet, ugyanakkor Nyíri Zoltán arról beszélt a FradiMédiának, hogy a lányok csodát tettek a jóval esélyesebb görögök ellen, ráadásul szezonbeli 33 mérkőzésükből egyszer sem kaptak ki rendes játékidőben. Klubunk ügyvezető alelnöke mellett a fináléban hét gólt szerző és világklasszis teljesítményt nyújtó Kurucz-Gurisatti Gréta nyilatkozott nekünk a ceremónia után.
Az FTC-Telekom eddigi legsikeresebb szezonját zárta, hiszen amellett, hogy először duplázott itthon a kupagyőzelemmel és a bajnoki cím megszerzésével, a Bajnokok Ligájában is a legjobb eredményét érte el az ezüstéremmel.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA – NÉGYES DÖNTŐ
Döntő - 2026. június 12., péntek 21:00
Málta, Tal-Qroqq Sports Complex University Sports Hall
OLYMPIAKOSZ (görög) – FTC-TELEKOM (magyar) 17–14 (4–3, 3–2, 3–6, 4–3) - ötméteresekkel 3–0
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 7, Keszthelyi 2, Plevritu 2, De Vries, Farkas, Ortiz 1-1
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.