2025. március 3.
Olasz csapaton át vezet az út a Final Fourba
Kisorsolták a női vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait, ahol a rekorderrel találkozunk.

Fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyerte a Polar Bears elleni rangadóját az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, így csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, amire korábban még nem volt példa a szakág történetében.

Izgatottan vártuk a hétfői sorsolást, ahol három-három görög és spanyol csapat, illetve egy-egy magyar és olasz együttes volt érdekelt. Az egyik kalapba a csoportelsők, a másikba a másodikok kerültek, és azt a golyók kihúzása előtt lehetett tudni, hogy azonos kvartettből érkezők nem játszhattak újra egymás ellen a legjobb nyolc között. A Vouliagmeni, Alimos és Catania hármasból végül az utóbbi csapatot kapta a Ferencváros. Az Orizzonte Catania a sorozat rekordere nyolc BL-trófeával (1994, 2001, 2002, 2004, 2005, 2006, 2008). Az olaszok legutóbb két évvel ezelőtt szerepeltek négyes döntőbem, ahol bronzérmet szereztek a Dunaújváros legyőzésével. 

NEGYEDDÖNTŐ:

Olympiakosz (görög) – Vouliagmeni NC (görög)

CN Sabadell (spanyol) – Alimos NAC (görög)

CN Sant Andreu (spanyol) – CN Mataro (spanyol)

Orizzonte Catania (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar)

Oda-visszavágós párharcokat rendeznek, melynek győztesei bejutnak a BL Final Fourba, amit május 2-a és 3-a között rendeznek. A helyszín egyelőre még nem ismert.

A négy csoportelsőből egyedül a Fradi kezdi idegenben a negyeddöntőt március 22-én, és egy héttel később, március 29-én, szombaton küzdhet a visszavágón hazai medencében. Kisorsolták az ágakat is, így ha továbbjutnánk, akkor az elődöntőben a Sant Andreuval, vagy a Mataróval találkoznánk, míg a másik „oldalra” került a tavalyi BL-döntő két résztvevője, a címvédő és az idei szezonra még inkább megerősödő Sabadell és az ezüstérmes Olympiakosz.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA NEGYEDDÖNTŐ

 

1.mérkőzés – 2025. március 22., szombat

Olaszország, Catania

EKIPE ORIZZONTE CATANIA – FTC-TELEKOM WATERPOLO

 

2. mérkőzés – 2025. március 29., szombat

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – EKIPE ORIZZONTE CATANIA

 

(A kezdési időpontokat később hozza nyilvánosságra a European Aquatics)

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin