Az FTC-Telekom görög játékosa, Eleftheria Plevritu 2024-ben igazolt női csapatunkhoz az Olympiakosz együttesétől, ahol mindent megnyert, amit csak lehetett. Három Bajnokok Ligája trófea, sorozatban tizenegy görög bajnoki cím, öt görög kupagyőzelem után döntött úgy, hogy változásra van szüksége. A héten egy négynapos edzőtábort tartott női csapatunk az Olympiakosz otthonában, a pireuszi uszodában. A visszatéréssel kapcsolatban kérdeztük élményeiről a görög klasszis vízilabdázónkat.

Milyen érzés, hogy visszatérhetsz Pireuszba, abba az uszodába, ahol a legsikeresebb éveidet töltötted?

Számomra ez nagyon sokat jelent, főleg, amikor a csapatommal, az FTC-vel a városomba látogatok. Én eredetileg Thesszalonikiből származom, nem athéni vagyok, de mivel a családom itt él és én is itt éltem tizennégy évet, bátran mondhatom, hogy ez az otthonom. Igazán jó érzés volt itt tölteni négy napot a csapattal. tizenhárom évet töltöttem az Olympiakosz csapatában, jó érzés visszatérni, főleg ilyen alkalmakra, amikor nem olyan nagy a nyomás. Nagyon-nagyon nehéz volt számomra az első szezon, amikor itt játszottuk a Final Fourt, azok voltak eddigi karrierem legnehezebb mérkőzései, de ahogy mondtam, kezdek hozzászokni, szóval most örülök, hogy itt vagyunk.

Korábban még a nővéred is profi vízilabdás volt, mostanra a családból már csak te és a húgod, Vasiliki Plevritu játszik – ő pedig a volt csapatodban, az Olympiakoszban. Milyen érzés ellene vízbe ugrani?

Őszintén szólva, elég nehéz. De kezdek hozzászokni, mert ez lesz a harmadik szezonom a Ferencvárosnál. Eddig már kétszer játszottunk egymás ellen. Az első szezonban a Bajnokok Ligájában a bronzmérkőzésen, a múlt szezonban pedig a döntőben – mindkétszer ők nyertek. Rossz érzés, amikor veszítek, de még furcsábbá teszi ezt, hogy a másik csapatban ott van a húgom, akivel eddig az egész pályafutásom alatt együtt játszottunk. De azt hiszem, kezdek hozzászokni, és profik vagyunk, szóval természetesen dolgozom rajta.

Az Olympiakosszal mindent megnyertetek, amit csak tudtatok, mégis új kihívásokat kerestél. Megérte átigazolni a Ferencvároshoz?

Igen, teljesen megérte. Nagy kockázat volt számomra, hogy elhagyjak egy olyan sikeres csapatot, mint az Olympiakosz. Mi építettük fel ezt a csapatot, és tíz év alatt Európa egyik legjobb csapatává tettük. De nagyon örülök, hogy a Ferencvároshoz jöttem. Olyan, mintha egy család lennénk. Nagyon jól érzem magam a csapatban, a lányokkal, az edzőkkel és általában a stábbal. Számomra tehát nagy kockázat volt, de teljesen megérte, és újra megtenném.

Mi miatt érzed azt, hogy megérte ide igazolni?

Úgy érzem, hogy fejlődtem, sőt a játékstílusom is megváltozott – bár én ezt annyira nem érzékelem, de sok volt csapattársam is mondta ezt.

De talán a legfontosabb, hogy sok év után újra élvezni kezdtem a vízilabdát.

Hiszen nagyon-nagyon sok éven át nem élveztem, mert már nagyon fiatalon kezdtem el profiként játszani. A nyomás nagyon nagy volt, szinte alig kaptam pihenőt, rettentően monoton volt a munka. Nagyon szükségem volt erre a változásra. Nagyon szeretek a Ferencváros csapatához tartozni.

Mit gondolsz, milyen szerepet töltesz be a Ferencvárosban?

Minden csapatban az a célom, hogy csapatjátékos legyek, hogy segítsek a csapatomnak a játékommal és ezt a csapattársaim is érezzék.

Nagyon pozitívan nyilatkozol a Ferencvárosról – egyértelmű, hogy jól érzed itt magad, adódik a kérdés, itt képzeled el a jövődet?

Egyelőre csak a jelenről tudok beszélni. Ez a harmadik szezonom, és nagyon bánom, hogy nem próbáltam ki magam más csapatnál korábban, hiszen évek óta kaptam megkereséseket más európai csapatoktól is. De úgy gondolom, a párizsi olimpia után ez volt számomra a legjobb pillanat, hogy vállaljam ezt a kockázatot, és ez sok szempontból az előnyömre vált. A játékom és a személyiségem fejlődésében is sokat segített, hogy a Ferencvárosba igazoltam. Nagyon jó, hogy megpróbáltam, és eddig tökéletesen bejött ez a váltás. Természetesen még nagyobb dolgokra is képesek vagyunk. Csapatként nagyon magasra törünk, és szerintem a jövőben is nagyszerű dolgokat tudunk véghez vinni.

A BL-döntőben néhány másodperc választott el titeket attól, hogy megnyerjétek a trófeát. Ez az emlék már inkább motivációt jelent nektek?

Természetesen a hazai trófeákra is pályázunk, de ami a Bajnokok Ligáját illeti, az még hiányzik.

A múlt szezonból az egyik dolog, amit igazán fontosnak tartok, hogy a rendes játékidőben egyszer sem kaptunk ki.

Volt, hogy csak ötméteresekkel veszítettünk, és mindenki tudja, hogy a büntetők nagyrészt a szerencsén múlnak, de ugyancsak sokat számít a mentális felkészültség. Nem voltunk elég érettek a büntetőkhöz, mert bár remek ötméteres lövőink vannak, nem lőttünk olyan jól. Én is köztük voltam. Számomra tehát ez az, ami hiányzik. És azt gondolom, hogy mérkőzésről mérkőzésre, ha magasra törünk és nagy álmokat dédelgetünk, akkor el is érhetjük azokat. Mert a csapatnak remek képességei vannak, és meg tudjuk csinálni.