2021. január 17.
Vályi: „Játékra éhes izgatottság van bennünk”
Vályi Vanda és Illés Anna is bizakodóan várja a trieszti olimpiai selejtezőtornát.

Mint megírtuk, Vályi Vanda, Illés Anna és Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya a mai napon útnak indult az olimpiai selejtezőtorna helyszínére, az olaszországi Triesztbe. A hosszú felkészülés során Bíró Attila edzéseit látogató Máté Zsuzsanna végül nem került be a 15 fős utazó keretbe.

A magyar válogatott január 19-én Izrael ellen kezdi meg a szereplést, majd másnap Kazahsztán, ezt követően pedig Görögország ellen száll medencébe. A görögökkel napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. január 17-én, a hazai Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén futottunk össze, és győztük le őket 13-10-re. Azon a mérkőzésen Illés kétszer, Vályi pedig egyszer volt eredményes.

A trieszti tornán ezt követően jöhet a szlovák vagy a francia csapat, melyekkel szintén összefutottunk a 2020-as hazai rendezésű Eb-n: előbbit ugyancsak a csoportmérkőzések alatt, utóbbit a negyeddöntőben sikerült két vállra fektetnünk.

Az esélyekről, a felkészülésről, valamint társai jelenlétének fontosságáról az FTC-t nyár óta erősítő Vályi Vandát nyilatkozott.

- Játékra éhes izgatottság van bennünk – kezdte a 21 éves, több poszton is bevethető játékos. – Arról beszélgettünk a többiekkel, hogy 7-8 hét munkát végeztünk el egyetlen óráért, hiszen a holland-olasz kettős valamelyike ellen dőlhet el a sorsunk. Bárhogy is alakul, mi eddig is mindent megtettünk és ez ezen a tornán sem lesz másként. Nagyon örülök Orsi (Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya) jelenlétének, mivel így eggyel több zöld-fehér játékos van a keretünkben. Attól függetlenül, hogy ő a tartalékkapus, készenlétben kell lennie, mert bármikor úgy adódhat, hogy be kell szállnia. A bekkposztért vívott harc az utolsó pillanatig kiélezett volt, ám végül nem Máté Zsuzsira esett a döntés – mondta Vályi Vanda.

A buszút során Illés Annát is telefonvégre kaptuk, aki szintén bizakodóan várja az előttük álló mérkőzéseket.

- Hosszú ideje nem játszottunk mérkőzést a válogatottal, így már az első összecsapást is nagyon várom. Ez a torna egy kicsit más felkészülést igényelt, mint amit eddig megszoktunk. Egy világverseny esetén a szünnapokon tudtunk készülni a következő ellenfélre, most viszont korábban fel kellett térképezni ellenfeleinket. Az olasz csapatnak nagy erőt adhat a hazai pálya, a holland szintén erős, masszív együttes, de róluk jó emlékeink vannak, hiszen ellenük szereztük meg a hazai Eb-bronzérmét.

"
"
Cikkajánló

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

A hatgólos Keszthelyi vezérletével nyertünk Újvárosban

16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Dunaújvárosban indul női pólósaink évzáró hajrája

Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Keszthelyi és Vályi győzelemre vezette a Fradit

Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.

Nyerni jöttünk Olaszországba

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.

Bajnoki sikerrel készültünk a Rapallo ellen

15-11-re nyertek a BVSC ellen az FTC-Telekom női pólósai, akik remek formában utaznak a szombati BL-meccsre.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin