2025. január 28.
Vályi visszatért, fölényes győzelem a Szeged ellen
2025 első bajnokiját is megnyerték női pólósaink és továbbra is vezetik a tabellát.

A már BL-negyeddöntős FTC-Telekom női csapata kedd este a Szegedet fogadta a Népligetben az idei év első mérkőzésén a MOL női vízilabda OB I-ben. A tabella élén veretlenül álló Ferencváros október közepén idegenben magabiztosan győzte le 15-4-re a Tisza-partiakat és ahogy akkor, úgy most is hasonlóan gólerős játékot láthattunk a mieinktől. Már a találkozó legelején megszórták az ellenfél kapuját a zöld-fehérek és a szinte átszakíthatatlan védekezésüknek köszönhetően több mint tizenöt percig esélyt sem hagytak a vendégüknek, így hamar 9-0 volt a javukra. A nyári vállműtétje után felépülő Vályi Vandát most először láthattuk a szezonban tétmeccsen játszani. Klasszisunk pedig a hatodik percben megszerezte első gólját is, így góllal ünnepelte visszatérését, összesen pedig hárommal zárta a meccset. A második negyed végén jött egy szépítő szegedi találat, ezzel 9-1-es állással az eredményjelzőn következhetett a térfélcsere. 

Ahogy azt korábban már megszokhattuk vezetőedzőnktől, Matajsz Márk ezúttal is több fiatalnak, számszerűen ötnek (Awad Zoya, Csernus Flóra, Füle Barbara, Gulyás-Oldal Emma, Mikola Boglárka) adott lehetőséget a bizonyításra. Mindegyik utánpótlásjátékosunk hozzátette a magáét és szép számmal adtak gólokat a közösbe, majd Hertzka Orsolya bombájával a tizenötödiket is meglőttük. Így már a harmadik negyed végére elértük azt az eredményt, amellyel legutóbb nyerni tudtunk. Az utolsó nyolc percben csak tovább nyílt az olló és Füle Barbara ötméteresből szerzett találatával elmondhattuk ismét, hogy minden mezőnyjátékosunk lőtt gólt a meccsen. Végül az eredmény 20-4 lett, ezzel a győzelemmel pedig megtartotta veretlenségét női együttesünk, amely menetelést szombaton a KSI ellen folytathatja.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 11. forduló, 2025.01.28., kedd 20:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO - SEQOMICS SZEGED 20-4 (6-0, 3-1, 6-1, 5-2)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 3, Vályi 3, Farkas 3, Gulyás-Oldal 2, Felkai 2, Awad, Csernus, Fekete, Füle, Hertzka, Kuna, Máté 1-1

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin